Szerelem vagy szex? – Mi a jó házasság titka?

Kun J. Viktória | 2014. Január 06.
A gyerek fontosabb mint a házasság, de csak idővel és az elsőig. A második vállalására már csak biztos alapokkal szánják rá magukat a fiatalok. A házasság elvileg szent dolog ma is, de csak a fiatalok fele áll az oltár elé úgy, hogy egy életre szól. Fura képet fest a mai 35 év alattiakról a "Magyar lelkiállapot 2013" tanulmány.
Ágnes és Laci hat éve szeretik egymást. Az első év után össze is költöztek. Mindketten építették a karrierjüket, ahogy jórészt teszik a mai fiatalok; már aki megteheti, merthogy van állása. Ági most töltötte be a 33-at, könyvelőként dolgozik, vagyis dolgozott egy évvel ezelőttig egy multicégnél, amíg babájuk, Áron meg nem született. Laci 35 éves, jogi diplomája mellé közgazdászit is szerzett, hogy tudása mindig piacképes legyen. Székesfehérvár mellől, Mórról költöztek a fővárosba. Családi segítséget nem kaptak, hitelből vettek egy kis lakást, úgy számították: a részleteket kettőjük fizetéséből könnyedén kigazdálkodják.
 

Áron jött, papírok nélkül is

„Együtt élünk, a házasság egyelőre nincs napirenden. Szép, meg romantikus, persze, de pillanatnyilag valóságos luxus lenne megszervezni és finanszírozni egy lakodalmat” – mesél Ági, aki persze titkon vágyik arra, hogy majd egyszer hivatalos lesz a frigyük. De nem most. „Áront terveztük, nagyon akartuk már őt. Többen ugyan nem értették, miért nincs előbb esküvő, miért nem követjük a klasszikus, megszokott utat, de számunkra a kettő teljesen független egymástól. Nem gondolom, hogy Laci biztosabban vagy erősebben kötődne hozzám, ahogy én sem hozzá attól, hogy papírunk van róla. A fiunk már erősebb kötelék, és egyáltalán nem veszem zokon, ha bárki megszól ezért” – folytatja az anyuka.
 
A pár egyelőre nem tervez kistestvért. „Mondják ugyan, hogy ahol egynek jut, ott kettőre is lesz elég, de mi inkább neki akarunk most minden tőlünk telhetőt megadni. Ez viszont most egyelőre annyi, amennyi egy gyerekre elég” – mondja Laci. Nem egyedül ők gondolkodnak így. A kutatók és a politika ugyan mind azt üzenik, hogy házasságon kívül kevesebb lesz a gyerek, de a legfrissebb felmérések rácáfolnak erre.
 

Konzervatívak a fiatalok, a házasság mégsem létszükséglet
 

A Magatartástudományi Intézetben a közelmúltban készült el a magyarok lelkiállapotát feltáró vizsgálat, ami külön foglalkozott a párkapcsolatokkal, a szerelemmel és a gyermekvállalással. Ebből kiderült: bár a fiatalok ma is fontosnak tartják az esküvőt, és nem tekintik „idejétmúlt” dolognak, a gyermekvállaláshoz szerintük nem létkérdés. Ha pedig megköttetik, de mégis rossz a házasság, igenis el lehet válni.

Inkább a válás?

 

A párválasztási szokásokról több mint hatszáz, 18-35 év közötti fiatalt kérdeztek meg, és mintegy 90 százalékuk házasság- és gyermekpárti, bár 68 százalék szerint nem fontos a gyermekvállalás előtt megházasodni, és a megromlott kapcsolat esetén inkább el kell válni. A gyermekvállalás tényét nem, de a megszületendő gyerekek számát nagyban befolyásolja az anyagi biztonság és stabil munkahely – derült ki a felmérésben résztvevők válaszaiból.

Nem tart örökké

 

„A gyermekvállalással, családalapítással kapcsolatos válaszokból kiderül, hogy meglehetősen tradicionálisan gondolkodnak a fiatalok, 55 százalékuk találja fontosnak a házasságot, míg csupán 12 százalékuk idejétmúlt intézménynek. Kortársaiknak azt tanácsolják, együttélés után kössenek házasságot” – hoz néhány adatot Győrffy Zsuzsa adjunktus, a kutatás egyik készítője. „Érdekesen van jelen együtt a tradíció, a hagyományok tisztelete és a sokszínűség. Külön érdekesség, hogy a megkérdezettek több mint fele nem gondolja feltétlenül élethosszig tartó együttlétnek a házasság kimondását. Vagyis az igenről nem gondolják azt, hogy azt jelenti: egy életen át össze akarunk tartozni. El tudják képzelni és fogadni, hogy akár több hosszabb-rövidebb ilyen epizód is lehet az életükben” – mondja a meglepő eredményeket a kutató.

 

Kinek mi kell a jó házassághoz?

A vizsgálatból az is pontosan kiderült, mit gondolnak a házasság intézményéről a nők és mit a férfiak. „A nőknek ma is kétszer annyira fontos ez, mint a férfiaknak, akik sokszor teljesítménykényszerként élik meg, óriási teherként, ahol folyamatosan biztonságot kell adniuk, ennek a feltételeit pedig mindig produkálni kell. Emiatt a nemi szerepekhez kötődő stressz miatt halogatják is a ceremóniát” – teszi hozzá Győrffy Zsuzsa.
 
Kiderült az is, hogy kinek mi kell a jó házassághoz. A nők többsége romantikus: a szerelem és a hűség jut eszébe a fogalomról. A kérdőívek szerint a férfiaknak is fontosak az érzelmek, de a pénz, a biztos egzisztencia és a jó szex együttes megléte teszi őket igazán boldoggá házastársuk oldalán. 

 Kapcsolódó cikkeink:

  • Az anyák ötödét nem veszik vissza a cégek
  • „Döntöttem: egyedülálló anya leszek”
  • A gyerekvállalás költségei
  • „Már nem félek a gyerekvállalástól!”
  • Kicsivel többen szánjuk el magunkat a házasságra

Konzervatív álláspontok

 
„A megkérdezettek elsöprő többsége a nőt gondolja a gyereknevelőnek, vagyis ha a “gyes” kérdése felmerül, a válaszadók nagy része számára természetes, hogy ő maradjon otthon. Ahogy a házimunkát is egyértelműen női dolognak tartják. És ugyanilyen konzervatív a gyerekvállalásról alkotott kép is. Mindössze 1-2 százalék készül tudatos gyermektelenségre. Persze kérdés, mennyire mondják ezt, illetve mi is a valóság? A megkérdezettek mindössze 30 százalékának van gyereke. Igaz, a válaszokból azért jól látszott az is, hogy a második gyereknél már mindenképp előtérbe kerül az egzisztencia, vagyis biztos anyagi háttér nélkül nem vállalkoznak rá a fiatalok. Ezt pedig nyilvánvalóan befolyásolja már az a tény is, hogy egy korábbi kutatás szerint több mint 24 százalékuk regisztrált munkanélküli”  – festi le a helyzetet a szakember.
 
A tervezett gyermekek számában az alacsony és a magas jövedelműek és végzettségűek közt nincs különbség, de az alacsonyabb végzettségűeknél végül több gyermek születik meg. A gyermekvállalás tényét nem befolyásolja a jövedelem, de a gyerekszámot igen. A gyermekvállaláshoz a biztos megélhetést, a munkát tartják fontosnak, a gyesnek, a gyednek és a családi pótléknak pedig a további gyermekek vállalásában van nagy szerepe – még nagyobb, mint a családi támogatásnak.

Nem számítottunk másra

Ebben a kutatási eredményben gyakorlatilag az a legmegdöbbentőbb, hogy nincs benne semmi meglepő,a pillanatnyi gazdasági, társadalmi tendenciák tükrében. Hiszen arról ritkán esik szó, hogy mekkora gazdasági terhet jelent a családoknak az első pár kisgyerekes év, és nem is feltétlenül azért, mert egy kisgyerek ellátása olyan rengeteg pénzbe kerülne, hanem ahogy egykeresős lesz a család, sokszor egy-két hitellel a nyakukban, bizony hamar és könnyen meginog a pénzügyi biztonság. Így aztán a másodikat, harmadikat már többnyire jobban meggondolják a szülők, főleg úgy, hogy a nők munkaerő-piaci visszatérése pillanatnyilag nem igazán megoldott.
Az esküvő, a hatalmas lagzi pedig szinte luxusnak számít. Persze vannak, akik nem szeretnének lemondani róla, sokszor akár egy újabb hitel árán is, de az is érthető, ha nem ez kerül a fókuszba.
 
Folytatjuk.
Exit mobile version