Horgászzsinegből és varrófonalból állítottak elő mesterséges izmokat

nlc | 2014. Február 22.
Az olcsó, de rendkívül erős "intelligens szövetanyagok" többek között a hőmérséklet változásával is működésbe hozhatóak.

Az ausztrál, dél-koreai, kanadai, török és kínai egyetemek kutatóinak együttműködése eredményeképpen előállított izmok százszor több súlyt képesek felemelni és százszor több mechanikai munka kifejtésére képesek, mint az azonos hosszúságú és súlyú emberi izmok. S míg a természetes izmok mindössze nagyjából 20 százalékos összehúzódásra képesek, az új, “intelligens” változat a saját eredeti hosszának nagyjából felére képes összehúzódni. Az izmokat rendkívül erős, műanyagból készített “fonalak” összesodrásával nyerték.

A kutatók szerint az újonnan előállított izmokat többek között robotok és külső vázak gyártásánál lehet hasznosítani. Egy kötegnyi polietilén horgászzsineg – ez összességében egy emberi hajszálnál mindössze tízszer vastagabb – összesodrásával előállított izom körülbelül 7,3 kilogramm felemelésére képes.

A szakemberek szerint a mesterséges izmok az üvegházaknál és egyéb épületeknél is remekül beválhatnak, ahol a környezeti változásokra reagálva nyitnák ki, illetve csuknák be az ablakokat, kiiktatva az elektromos áramot vagy a hangos és költséges motorokat.

Exit mobile version