Fület és orrot növesztenének a testzsír őssejtjeiből

nlc | 2014. Március 03.
A brit kutatóknak porcszövetet már sikerült előállítaniuk az új eljárással, a biztonsági tesztek azonban még hátravannak.

A porcból kialakítandó fület és orrot a londoni Great Ormond Street kórház szakemberei az arc rekonstrukciójához szeretnék felhasználni. Olyan betegségek kezelését tenné lehetővé az új technológia, mint a mikrotia, mely a fül fejlődésének rendellenessége. A mikrotiás gyermek külső hallószerve hiányzik, vagy egészen kicsire nő csak meg. Jelenleg a kórt úgy kezelik, hogy a gyermek bordájából emelnek ki porcot, melyet aztán a sebészek a beültetés előtt fül alakúra formáznak. Ez az eljárás több műtéttel is jár, a bordaporc helye nem regenerálódik, és a hegek is maradandóak.

A londoni kutatók most olyan alternatívát dolgoztak ki, amelyben a gyermek testéből vett kicsiny zsírminta őssejtjeiből növesztenének porcszövetet. Fül formájú “vázat” helyeznének az őssejtes oldatba, így az őssejtek felvennék a kívánt alakot és szerkezetet. Az oldat összetevői azt segítenék elő, hogy az őssejtekből porcszövet fejlődjön ki. Ezt aztán a gyermek bőre alá lehet ültetni, hogy így egészséges fülformája legyen. A porcszövetet már sikerült zsírból vett őssejtekből a vázon kialakítani, ám a biztonsági teszteket még el kell végezni, mielőtt az eljárást betegek esetében is alkalmazhatnák.

Egyetlen sebészeti beavatkozás kell csak hozzá, ezzel látványosan csökken a kis beteget érintő megterhelés, az implantátum pedig remélhetőleg együtt növekszik a gyermekkel. Ezzel az eljárással orrszövet is kialakítható, erre felnőtteknél lehet szükség rákos daganatot eltávolító műtét után. Az orvosok szerint csontszövet is létrehozható ugyanebből az anyagból kiindulva.

Exit mobile version