Budapest biciklisbarát város?

KZ | 2014. Május 18.
A budapesti irodaházak 18 százaléka biciklisbarát, az újonnan épülő irodaházaknál ez már elvárás – közölte közös felmérésének eredményét a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó.

A biciklisbarát iroda fő jellemzője a kerékpártároló és a kerékpárral érkező dolgozók számára kialakított zuhanyzó és öltöző – áll a közleményben.
Mindezekre szükség is van, hiszen Budapesten az elmúlt években évi 30-40 százalékkal nőtt a kerékpárosok száma. A kiskörút kerékpáros-forgalma az elmúlt három évben megháromszorozódott, tavaly közel hatszázezer kerékpárost mért a Nemzeti Múzeum előtt felállított forgalomszámláló.
A bringás balesetek száma szerencsére nem nő: a kerékpáros-forgalom folyamatos növekedése mellett csökkent a halálos balesetek száma, a súlyos balesetek száma pedig stagnál.
Igaz tehát az az állítás: minél több a kerékpáros, annál biztonságosabb a közlekedés, mert annál jobban figyelnek rájuk.

A főváros most a tizenharmadik helyen áll a világ leginkább biciklisbarát városainak 2013-as listáján, amelyet a dán Copenhagenize tervezőiroda állított össze. Az Eurobarometer 2010-es adata alapján pedig Hollandia után Magyarország a második legbringásabb ország Dániával holtversenyben.
Mi, kerekes sajtósok örülhetünk, mert saját, Montevideo utcai irodaházunk is “biciklisbarát”. Kiadóknál körülbelül hatszázan dolgoznak, és évente egyre többen járnak kerékpárral munkába. “Minimum ötven dolgozónk rendszeresen bringával érkezik. A tároló mindig tele van, amint itt a jó idő – mondja kiadónk épületüzemeltetési csoportvezetője, Bodrogi János. – Egy nagyobb irodaház költségének szinte minimális részét képezi mindaz, ami a bringával munkába járók kényelmét szolgálja. Gondolok itt egy zuhanyzóra, az öltözőre, és magára a tárolóra, ahol a kollégák biztonságban letehetik a kerékpárjukat.”

A Magyar Kerékpárosklub mindenkit buzdít arra, hogy ne csak az autóparkolást építsék ki, hanem alakítsanak ki kerékpártárolókat is. A Bringázz a Munkába! kampánynak is része, hogy a munkaadók ilyen szempontból értékeljék munkaadójukat: van-e öltöző, szerszámok, esetleg saját, kölcsönözhető bringa, illetve a munkaadó bármilyen módon jutalmazza-e a bringás munkába járást?

A Kerékpárosklub felhívja a figyelmet arra is, hogy egy jó tároló nem lehet akármilyen: megtámasztja a bringát, nem sérti a küllőket, és a vázat is hozzá lehet lakatolni. Az további előny, ha eső ellen védett, és zárható is.

Exit mobile version