Évekkel ezelőtt történt, mégis élesen emlékszem rá. Egyik legjobb barátnőm szülei hívtak: Kata motorbalesetet szenvedett. 85-ös út, esős idő, fékezés – ő pedig kirepült a barátja mögül. Kórházban van, műtik, agyrázkódás, nyílt törés – sorolták az elszenvedett sérüléseket, majd hozzátették: csoda, hogy él, ha nem lett volna rajta biztonsági motoros ruha, nem élte volna túl.
Kata története villant be ma reggel, amikor a Margit hídon egy vadállat nagymotoros zúzott el mellettem: elöl a biztonsági öltözetbe csomagolt sofőr, hátul tenyérnyi kis ruhát viselő, lobogó hajú barátnője szorította derekát. Hidegrázásom lett a látványtól. Barátnőm esete óta tudom, hiába a rutin, a biztonságos vezetés, sérthetetlenségi garanciát senkinek nem ad a Jóisten. Elég egy rossz mozdulat, egy másodpercnyi figyelmetlenség, egy másik sofőr elhibázott manővere, és a fiatal utast csak a csoda menti meg a legrosszabbtól – míg barátját a több százezres védőruha.
Értetlenségemet csak tetézte, hogy a reggeli motoros szemmel láthatóan rém vagánynak érezte magát. Amíg tekintetemmel követni tudtam, láttam, hogyan szlalomozik az autók között, arrogánsan előz, hirtelen fékez, a hídról lehajtva pedig gázt ad, és erősen bedönti a vad kétkerekűt. A látványt a lány királykék ruhája keretezte, ahogy szoknyáját fodrozta az eszelős szél. Hiába az idilli látvány, biztos voltam benne, hogy a bukósisak alatt reszket, a menőség érzése tuti, hogy legkésőbb a megdöntött kanyarnál elszállt.
Értem én, hogy motor egyenlő szabadság. Megtapasztaltam, felemelő életérzés sebesen száguldani, az adrenalintól feléledni, sebezhetetlennek, elpusztíthatatlannak érezni magamat. Nincs ezzel semmi baj; azzal már sokkal inkább, hogy a sofőr nem vállal felelősséget a mögötte ülőért. Ha így tenne, védőruhát vásárolna barátnőjének, vagy egész egyszerűen nem engedné felülni. Akaratlanul ugyan, de donorjelöltet csinál lobogó hajú kedveséből – aki talán nincs is tudatában annak, hogy nem vigyáznak rá…