Romhalmaz, mocsok, titkos dokumentumok szétszórva a bezárt rendelőben

Körmendi Erzsébet / Feol.hu | Fotózta: Ady Géza / Feol.hu | 2014. Október 09.
Évek óta csak a rágcsálók tanyáznak az egykori orvosi rendelőben – most egy fotós is bejutott: borzalmas viszonyokat talált. R

Egykor orvosi rendelők működtek a dunaújvárosi II. számú rendelőintézetben, vagyis a “Zöld SZTK-ban”, ahogy a köznyelv nevezte. 2010-ben aztán bezárták az intézményt, aminek eladása miatt különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Veszprém megyei rendőrség.

A jelenlegi többségi tulajdonos még a takarítást sem engedélyezi a Feol.hu cikke szerint, ám a helyi lap újságírói egy másik tulajdonos engedélyével most bejutottak a rágcsálóirtás miatt megnyitott épületbe, ahol megdöbbentő állapotot találtak:

“Gyakorlatilag semmi nem állja utunkat az egykori zöld rendelőnél: bejárati ajtó már nincs, minden tárva nyitva. Mégsincs kedve az embernek belépni, mert balesetveszélyes a bokáig érő törmelékhalmon botorkálni, a födémekről mélyen belógó armatúrák, kábelek, álmennyezet darabok riasztó látványt nyújtanak. (…) Most, hűvös időben még elviselhető a szag ahhoz képest, ami a kánikulában volt. (…) Föntről ledobáltak mindent az aulába, kacattá silányultak a valamikori értékek, halomban áll a lom, az üveg és műanyag törmelék, még a derék vastagságú szellőző csöveket is letépték a meredek falól. A szemétszőnyeg tetején elszórva üres üdítős flakonok árulkodnak arról, hogy valakik tanyáztak az épületben. Leletek elszórva, olvassuk a zárójelentést egy beteg fog-nyálkahártya rosszindulatú daganatáról, névvel, lakcímmel, TAJ-számmal”olvasható a Feol.hu-n.

És hogy hogyan fest a szellemtanya belülről? Nézd meg az oldal képgalériájában!

 

 

Exit mobile version