Már Belgrádban is szűrik ebolára a reptérre érkezőket

nlc | 2014. Október 12.
Testhőmérséklet-mérést rendeltek el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren az ebolasújtotta térségből Szerbiába érkező utasoknál annak érdekében, hogy az esetleges fertőzötteket kiszűrjék.

A fokozott szűrést szombaton 17 órakor kezdték meg kézi szkennerekkel, jelentette be Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS) a hét végén.
 A tárcavezető hozzátette, hogy Szerbia folyamatos kapcsolatban van az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), és mindent a WHO javaslatai alapján végeznek el.

Első az elővigyázatosság

“Minél közelebb van a vírus a határainkhoz, annál nagyobb a kockázat” – fogalmazott az egészségügyi miniszter, azt is hozzátéve, hogy az Ebola Szerbiát még nem érte el.  
    

Az Ebola-járvány megelőzése végett több mint 700 személyt helyeztek egészségügyi megfigyelés alá. Közülük 92-en a betegségtől sújtott térségből, Nyugat-Afrikából érkeztek az országba. Őket nem különítették el, otthon tartózkodhatnak, ugyanakkor arra kötelezték őket, hogy azonnal jelentsék, ha az ebola tüneteinek bármelyikét – láz, fej- vagy gyomorfájás – tapasztalják magukon.
   

Felszerelést rendelnek, képzéseket tartanak

Loncar bejelentette, hogy további védőfelszerelést rendel az ország, illetve hétfőtől felkészítő képzéseket tartanak azoknak, akik bármilyen módon kapcsolatba kerülhetnek ebolafertőzöttekkel. Emellett már kijelölték azt a belgrádi hotelt is (Hotel Nacional), amely szükség esetén karanténként szolgálhat. 
Tegnap arról is beszélt, mindent megtesznek, hogy az ebola ne jusson be az országba.

Macedóniában csak pánik volt, ebola nem

Az Egyesült Államokba bejutott, és vasárnap kiderült, hogy egy elővigyázatlan ápolónő is elkapta a vírust a korábbi betegtől Texasban, végleges megerősítést az első pozitív után a második teszt eredményétől várnak. A Fehér Ház napközben közleményt adott ki, amely szerint Barack Obama elnök elvárja, hogy a szövetségi hatóságok pótlólagos intézkedések bevezetésével biztosítsák az egészségügyi rendszerben a biztonsági előírások betartását.

A Balkánon eddig egy ebolagyanús haláleset történt, egy brit férfi halt meg csütörtökön Macedóniában, akiről korábban azt gyanították, hogy az ebolavírus hordozója lehetett. A macedón hatóságok azonban a laboratóriumi vizsgálatokat követően kizárták az ebolát a halál lehetséges okai közül.


Kedden Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója azt mondta, lesznek még a spanyolországi esethez hasonló megbetegedések Európában. Tömeges járványtól viszont nem kell tartani.

Egy német kórházban mutatják be a fertőtlenítés helyes menetét

Európában nem számítanak járványra

Lényegében ugyanezzel csillapította a közvéleményt Peter Piot belga virológus, aki az ebolavírust először izolálta a hetvenes években. A hét elején a Der Spiegel német magazinnak elmondta, hogy ez az afrikai ebolajárvány most valóban nem olyan gyors és lokalizált lefolyású, mint az eddigiek, viszont pánikra szerinte sem Európában, sem Észak-Amerikában nincs ok. Ezeken a helyeken a járványt ugyanis hamar meg lehet állítani, nagyobb a veszély ott, ahol kezdetlegesebb az egészségügyi ellátás, mint például Indiában. Ehhez viszont elengedhetetlen a fokozott elővigyázatosság a betegek kezelésénél, mert egy apró hiba is végzetes lehet.

Jövő nyárig elhúzódhat

A WHO azzal számol, hogy a vírus terjedésének megfékezése még legalább 6-9 hónapig tart, amennyiben az érintett országok megfelelő nemzetközi segítségben részesülnek.

Így terjed

Az ebola vérrel és más testnedvekkel terjed, tüsszentéssel nem, ezért kapják el többnyire orvosok és ápolók, akik a kötszereket, ágyneműt cserélik, injekciókat adnak, és ezért nem kell attól tartanunk, hogy a metrón vagy a hazafele tartó repülőn kapjuk el. Aki tünetmentes, az még nem fertőz, és aki igen, az is csak akkor, ha a vírus egy sérülést talál a nyálkahártyán vagy a bőrfelületen, ahol behatolhat.

A betegség tünetei közé tartozik egyebek között a hirtelen felszökő láz, a hasmenés, a hányás és bizonyos esetekben a belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik.

 
Exit mobile version