Élő adásban kapott szívrohamot egy orvos

nlc | 2014. November 12.
Szívrohamot kapott, több millió televíziónéző szeme láttára, élő adásban egy orvos Törökországban, ráadásul épp egy egészségügyi műsorban.

Ugur Yansel ortopéd orvos éppen a lúdtalpról tartott előadást a közönségnek az Egészséges élet című műsorban, amikor hirtelen felpattant a szófáról, és  heves mellkasi fájdalomra panaszkodott.
A műsorvezető komolyan  aggódni kezdett, de ő csak annyit mondott, hogy ilyesmi előfordulhat a szívritmus-szabályozóval élő embereknél. Ivott egy korty vizet, majd visszaült a helyére. Ezután azonban egy újabb erős fájdalom miatt megint felugrott. A műsorvezető, Arzu Kilic ekkor bejelentette: “Ideje, hogy orvosról gondoskodjunk és itt az ideje a reklámnak is.”

A színfalak mögött Yansel egy harmadik szívinfarktust kapott, és mentővel szállították kórházba. Állapota a török sajtó szerint stabil.

Exit mobile version