A fertőző májgyulladásra jellemző a ciklikusság, a betegség szabályos időközökben, hét-tíz évente nagyobb számú megbetegedést okoz, a jelentős mértékű csökkenéséhez két-három év szükséges.
Oltóanyagból nincs hiány, a népegészségügyi hatóság megtette a fertőzés továbbterjedésének megelőzéséhez szükséges intézkedéseket – közölte a megyei kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének vezetője. Hozzátette: az idén több mint ötezren kaptak már védőoltást.
A hepatitis A vírus széklettel, szennyezett kézzel, szennyezett tárgyakkal, szennyezett étellel-itallal terjed, a fertőzés terjedése az alapvető higiénés szabályok betartásával, lényegében étkezés előtti, WC-használat előtti és utáni alapos, folyó vizes, szappanos kézmosással megelőzhető. A vírus különösen gyorsan terjed iskolákban, óvodákban, ahol a gyerekek kevésbé figyelnek oda a higiéniára, és rajtuk keresztül akár az egész család is megfertőződhet.
A betegség lappangási ideje 2-8 hét, lázzal, étvágytalansággal, gyengeséggel és hasi fájdalommal kezdődik. Ezt hányás, a has jobb felső részén fájdalom, sötét vizelet, világos széklet, a szemen és a bőrön sárgaság követheti, a tünetek két-három hét múlva megszűnnek, de a lábadozás két-három hónapig is eltarthat. A fertőző májgyulladás, vagy más néven sárgaság magától gyógyuló betegség, lefolyását nem lehet gyógyszeres kezeléssel gyorsítani. Többnyire maradványtünetek nélkül gyógyul, és krónikus betegséget nem okoz – mondta a szakember.
Demeter Ervin megyei kormánymegbízott arról szólt, hogy országosan 2014. január elseje óta a nyilvántartásba került hepatitis A megbetegedések száma 20-30 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában észleltet. Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi járásában észlelték a bajt, legnagyobb számban a miskolci járásban.
A szakemberek szerint ha valaki a hepatitis A megbetegedésre jellemző tüneteket tapasztal magán, haladéktalanul forduljon orvoshoz, ugyanis fontos a korai felismerés, a fertőzés terjedésének megakadályozása. A védőoltás biztos és hosszú távú védelmet nyújt.