Sok a szkeptikus vélemény, miszerint az időjárás-érzékegység csak valami úri passzió. Persze régebben mondták ezt a pollenallergiára és a klímaváltozásra is. Nem nekik lett igazuk…
A Meteo Klinika kutatói több éve vizsgálják, hogyan hat szervezetünkre az időjárás, illetve tágabb értelemben a komplex légköri környezet. Az eredmény sokkoló: a kutatás szerint a magyar emberek több mint háromnegyede érzi meg a hatásokat, közel harmada pedig kifejezetten, visszatérően szenved tőle. Valójában tehát egy népbetegséggel állunk szemben.
Miért is lenne ez meglepő, ha alaposan belegondolunk: a levegővel teljes testfelületünk a nap 24 órájában érintkezik, sőt folyamatosan be is lélegezzük mélyen, a tüdőnkbe. Márpedig a levegő nem csak tiszta gázokból áll, szilárd és gáznemű szennyező anyagok, folyadékcseppecskék, mikrobák és pollennek ezrei vannak minden lélegzetvételnyi levegőben, de nagyon fontos a fény és egyéb elektromágneses hatások szerepe is.
Vannak, amelyek szinte azonnal kifejtik hatásukat (gondoljunk arra, hogy elég egy pillantás reggel a szürke ködös időre, és máris rossz kedvvel kezdjük a napot), mások káros hatása csak évek, évtizedek múltán jelentkezik (gondolhatunk itt például az UV sugárzás szemrontó és bőrkárosító hatásaira).
Gyakran ennél is rosszabb a helyzet: bizonyos időjárási helyzetekben ugrásszerűen megnő a (gyakran halálos kimenetelű) infarktusok és az agyi katasztrófák veszélye, beindulnak a szülések és megugrik a súlyos balesetek száma. A klímaváltozással együtt járó szélsőséges időjárás és a megváltozó környezet csak tovább rontja a helyzetet.
Nem egyformán vagyunk érzékenyek az időjárásra, ez nagyon egyénfüggő, de például a korral is változik, és akkor is jelentkezik, ha a négy fal között tartózkodunk. Fontos tisztában lennünk: érzékenyek vagy esetleg veszélyeztetettek vagyunk-e, és ha igen, mennyire és mit tehetünk ellene.
A Meteo Klinika európai uniós támogatású kutatási programjában kifejlesztette a megfelelő diagnosztikai és terápiás eljárásokat, melyek ma már mindenki számára elérhetőek. Nincs tehát okunk arra, hogy feleslegesen szenvedjünk ettől a népbetegségtől.