Ha lábadozol, erre figyelj!

cafeblog/apolono | 2015. Január 20.
Hogy vészelhetjük át könnyebben a betegség utáni lábadozást? Bloggerünk elárulja!

1. Először is, mielőtt haza kerülünk, a családunk, rokonaink már készülnek a fogadásunkra. Fontos, hogy mivel egy kórházi ápolás, műtét után megnő a fertőzés kockázata, megfelelő tisztaságú otthonba térjünk haza. Jó, ha természetes szerekkel dolgozunk, minél kevesebb vegyszert használjunk,hiszen a kórházban már úgy is telítődött vele hozzátartozónk.

2. A kórház fakó, hideg fehérsége után feldobhatjuk ágyunkat színes, puha ágyneművel. Köztudott tény, hogy a bennfekvés alatt meglehetősen keveset pihenünk a szó szoros értelmében, így valószínű, hogy az első otthonunkban töltött napokban valóban pihenni fogunk. Így lényeges, lelkünkre pozitívan ható finom, friss, vidám ágyneműt válasszunk.

3. Fontos a kímélő, de erősítő ételek fogyasztása, hiszen a kórházi szerény koszt után bizony vágyunk a finom ízekre, de eleinte legyünk óvatosak! Ha pedig diétát írtak elő nekünk, azt tartsuk be mindenképp. Sok-sok folyadék fogyasztása javasolt, mely csökkentheti szédülésünket, valamint méregteleníti szervezetünket.

A lábadozás időszakában  fontos a rendszeres gyümölcs- és zöldségfogyasztás, ami által hozzájárulhatunk szervezetünk vitamin-, ásványianyag- és nyomelem-készletének megfelelő pótlásához. A  szervezetben lecsökkent nyomelemraktárak feltöltésére a normál táplálékkal kisebb az esély a gyakran fellépő étvágytalanság, a rossz közérzet, valamint a gyomor és a bélrendszer csökkent felszívóképessége miatt.

 Sokan esküsznek a levesekre: könnyen emészthető formában kínálnak az ember számára szükséges tápanyagokat. De jó hatással vannak a különböző turmixok is.

Jó ha tudjuk: a nem megfelelő mennyiségű és minőségű étel, élelmiszer a kétszeresére növelheti a lábadozás időtartamát!

 4. A gyengeség, kimerültség okozhat átmenetileg rossz közérzetet, amelyen gyakori, de kis távolságú sétákkal javíthatunk, szabad levegőn. Ha pedig átmenetileg ágyba kényszerülünk, mondjuk egy törés után, fontos, hogy naponta többször változtassunk helyzetünkön ( oldalra fordulás, felülés), a tüdőgyulladás és a felfekvés megelőzése céljából. Hasznos, ha segítséggel kiülhetünk egy karosszékbe, vagy esetleg a levegőre.

Mire figyeljünk még? Válasz az Ápolónő blogon!

Exit mobile version