Nem szoktak annyian hívni telefonon egy nap, mint ahányan ma – és valahogy mindenkinek feltűnt, hogy nem olyan a hangom, mint lenni szokott. Beteg voltam. Remélem, holnap már nem leszek az, és be tudom pótolni azon munkáimat, amik ma elmaradtak.
“Látod – jegyezte meg cinikusan az egyik telefonáló –, nem eszel cukrot, aztán máris ágynak dőlsz.”
Feküdtem, még a fejemet sem nagyon tudtam felemelni, annyira fájt. Hányingerem volt, ami időnként csillapodott. “Hozzál nekem kólát” – mondtam elhaló hangon életem párjának, aki időnként benézett hozzám, hogy vagyok. Vissza is tért egy üveggel hamarosan. “Ó, azt hittem, cukormenteset hozol – nyöszörögtem –, tudod, hogy nem eszem cukrosat.” “Jó, jó – mondta erre ő –, de hát tudod, hogy a kóla csak cukorral az igazi?!”
Nem értik. Nem, és nem… Folytatás a Mai Móni blogon!
