Influenza: évtizedenként csak kétszer kapják el a 30 év felettiek

nlc | 2015. Március 05.
Évtizedenként csak kétszer kapják el az influenzát a 30 év feletti felnőttek, miközben a vírus a gyerekeket kétévente is megfertőzi.

Az influenzaszerű megbetegedések hátterében számos kórokozó állhat, ezért nehéz megmondani, milyen gyakori a valódi influenzafertőzés – állapította meg egy brit, amerikai és kínai tudósok készítette tanulmány. A kutatók dél-kínai önkéntesek vérmintáit vizsgálták meg, amelyekben kilenc különböző, 1968 és 2009 között terjedő influenzatörzs ellen termelt ellenanyagot, vagyis antitesteket kerestek. A tudósok ezzel a módszerrel képesek voltak a csoport vírustörténetének felvázolására.

A felnőttek esetében az influenza sokkal ritkább, mint azt általában az emberek hiszik. A betegség a gyerek- és serdülőkorban jelentősen gyakoribb, valószínűleg azért, mert ebben az életkorban többet jár az ember közösségbe. Az influenzafertőzések gyakorisága a kezdeti gyerekkori kétévente történő megbetegedéshez képest folyamatosan csökken az évek alatt.

A mostani eredmények alátámasztják azokat a korábbi kutatásokat, amelyek szerint a szervezet erősebb immunreakciókkal válaszol az olyan influenzavírusokkal szemben, amelyekkel fiatalabb korában találkozik.

Exit mobile version