Kipróbáltuk: viszlát, gonosz szénhidrátok!

Balla Hajnalka | 2015. Április 22.
Próbálok egészségesen táplálkozni, és rendszeresen sportolok, mégsem mindig sikerül megvalósítani azt az ideális állapotot, ami a fejemben létezik. Van, hogy elszalad velem a ló, és a normális étkezés helyett szinte csak "vackokon" élek: péksüteményeken, rágcsálnivalókon, kekszeken, müzliszeleteken és réteseken tengetem napjaimat, amiket szinte minden utcasarkon be lehet szerezni a napi rohanásban is. Tudom, hogy ezek nem egészségesek, mégis simán megettem őket. Azt próbáltam ki, mi lesz velem nélkülük.

 

Balla Hajnalka a Wellness Café szerkesztője, szenvedélye a futás. Sportolok, igen, ettől nem vagyok szar anya című írását itt olvashatjátok az NLCafén.
 

Tudom, hogy ezek a finomságok tele vannak cukorral, finomított liszt van bennük, azaz gonosz, rossz szénhidrátokat tartalmaznak. Arra jók, hogy amikor az ember behabzsolja őket, rövid ideig boldogan mászkáljon a fejét hirtelen megcsapó cukorsokktól, aztán pedig fél óra múlva a hirtelen lezuhanó vércukorszint miatt farkaséhesen kaparja a falat valami újabb étel után sóvárogva. Annyi mentségem azért van, hogy nem kólával öblítem le őket, hanem vízzel.

Elegem lett, mert az nem állapot, hogy heti 90-100 kilométer lefutása mellett a fenekem mérete kifejezetten nőtt.

Beleestem abba a hibába, amit pedig életmód-újságíróként számtalanszor leírtam már az olvasóknak: lehet, hogy rendszeresen mozogsz, de ne hidd azt, hogy ezért bármit, bármilyen mennyiségben megehetsz! Azt hiszem, még időben kapcsoltam, nem híztam több tíz kilót, csak hármat, de ezt pont elég volt ahhoz, hogy megálljt parancsoljak magamnak. Már régen lecseréltem a cukrot és a lisztet egészséges verzióra, mindig van otthon zöldség és gyümölcs, nagyon kevés kenyeret és tésztát eszem, és abból is csak a teljes kiőrlésűt, de a szénhidrátoknak, a péksütiknek és rágcsáknak valahogy sosem tudtam ellenállni. És azt hittem, nem is kell nekik ellenállnom, mert rám bizony nem hatnak. Tévedtem.

A kezdet, ami nehéz 🙂

Eddig nem számoltam meg, és nem is tűnt fel, de most megfigyeltem: konkrétan 11 pékség, fánkosos és szupermarket esik útba, míg otthonról beérek a munkába – pedig az út nagy részét busszal teszem meg. A boltok kísértését aránylag könnyű volt legyőzni, ám amikor a szerkesztőségbe betérve az asztalon hatalmas adag nápolyi és csokigolyó fogadott az egyik kolléganőm jóvoltából, annak nem örültem túlságosan. Nesze neked, próbatétel!

Természetesen elgyengültem, de igyekeztem nagyon visszafogottan csemegézni a finomságokból, és reménykedtem, hogy másnapra a kollégák elpusztítják az édességhalmot. Tévedtem, mert még másnap is volt belőle, de harmadnapra szerencsére minden elfogyott, innentől kezdve már a munkahelyemen sem volt csábítás.

Innentől kezdve komoly elhatározással a fejemben mászkáltam. A boltban nagy ívben kikerültem a rágcsás polcokat, rá sem néztem a rétesekre, még a kedvenc müzliszeletemről is lemondtam. A kisfiamat rávettem, hogy ne menjünk be bölcsőde után a kedvenc pékségébe, hogy csokis croissant-t vegyünk neki – már csak azért sem, mert a maradékát mindig én ettem meg – inkább felajánlottam, hogy sütök otthon palacsintát, szigorúan egészséges hozzávalókból.

Az első hét így egészen jól eltelt, bár voltak nehezebb pillanatok, amikor nagy túrós rétesek cikáztak lelki szemeim előtt.

De mire elért volna az első durva holtpont, egy vírus sietett a segítségemre, hogy pontosan hogyan, azt nem részletezem, mindenesetre 6 napon keresztül szinte semmit nem tudtam enni, és ha csak rágondoltam valami ételre, rosszul lettem.

A nem tervezett tisztítókúra segített még jobban átprogramozni az agyamat, már ami a rossz szénhidrátokat illeti. Rájöttem, hogy nagyon jól megvagyok nélkülük, és bár nagyon finomak, egyáltalán nincs szükségem rájuk. Két hét alatt sikerült lejönnöm a “szerről”, nem vágyom csokis croissant-ra, ha a fiam kekszet kér, akkor csak ő eszik belőle, én nem, edzés után sem jutalmazom meg magam két kanál Nutellával, és a túrórudikészletet is minimálisra csökkentettem a hűtőben. Az egyetlen, amit kéthetente engedélyezek magamnak, az a túrós rétes, de abból is csak egyet, cukormentes verzióban. Sikeresen leadtam azt a 3 kilót, amit szerettem volna, szebb lett a bőröm, kevésbé vagyok fáradt, több az energiám, és nem vagyok folyton éhes sem, mert nem ugrál összevissza a vércukrom, mint eddig.

 Milyen praktikákat vetettem be a siker érdekében?

Szénhidrátokra mindenkinek szüksége van. Csak nem mindegy, milyen szénhidrátot viszünk be, és mennyit. A cukros, finomlisztes kenyerek, péksütik, tészták helyett érdemes teljes kiőrlésűt választani, távolságot tartani a kekszektől, rágcsáktól, chipsektől. Nem mondom, hogy tilosak, de inkább csak ritkán ajánlott enni őket. Sajnos nagyon okosan kitalálták ezeket a gyártók, hogy észrevétlenül okozzanak függőséget. De nem lehetetlen megszabadulni tőlük! És már csak azért is érdemes, mert ha észrevétlenül csak tömjük magunkba a cukrot és a felesleges szénhidrátokat, az előbb-utóbb az elhízás mellett más problémáink is lehetnek, például inzulinrezisztencia, PCOS, cukorbetegség, emésztési problémák. Szerintem ezekre senkinek semmi szüksége. Próbáljunk meg okosan, egészségesen nassolni, és mértéket tartani a gonosz szénhidrátokban!

Exit mobile version