“Amikor 2002-ben közölte velem az orvos a diagnózist, az első dolgom az volt, hogy hazamentem és megnéztem a neten, mi az a szklerózis multiplex (SM).
Szörnyű dolgokat olvastam, és nem szégyellem, sírni kezdtem. Azt gondoltam, nemsokára már tolókocsiban leszek.
Kölcsön is vettem egy kamerát egy ismerősömtől, hogy dokumentálni tudjam, hogyan megyek tönkre. Két hét múlva vittem vissza neki a gépet. Akkorra a szteroidoktól jobban lettem” – meséli Ternován Zoltán, milyen érzés volt 32 évesen szembesülni azzal, hogy gyógyíthatatlan autoimmun betegsége van.
“Kétféle SM van, az egyik elindul, és fokozatosan rosszabbodik. A másik viszont olyan, mint a hullámvasút. Rosszabbodik, aztán jobb lesz, aztán megint rosszabb, aztán megint jobb, és így tovább, ebben a stádiumban vannak gyógyszerek, amelyek késleltetik az állapotromlást. Nekem is ez a hullámzó forma jutott. 13 éve azzal mentem orvoshoz, hogy zsibbad az arcom, a kezem és a lábam. Az MRI mutatta ki, hogy szklerózis multiplexem van.
Azóta több hullámvölgyet megéltem már, de szerencsére eddig egyik sem volt igazán súlyos. Olyan érzés, mint amikor influenzás lesz az ember: elesett, fáj mindene, gyengék az izmai, nem tud fogni, nem mozog rendesen a lába, rosszul lát. Ilyenkor szteroidot kapok. Eddig még segített. De évek óta nem volt ilyen állapotromlásom. Jelenleg csak annyit érzek az SM-ből, hogy a bal kezemmel nem tudok olyan erősen fogni, mint a jobbal. De előfordulhat az is, hogy holnap vakon ébredek.”
Az orvosok nem tudják, hogy mitől alakul ki a szklerózis multiplex betegség, csak feltételezések vannak. Vírusfertőzés? Genetika? Allergiás reakció? Zoltán azt mondja, ő soha nem firtatta az okot. Ami megtörtént, azon már úgysem tud segíteni. Inkább az érdekelte, mitől lesz jobban, és úgy találta, hogy ha rendszeresen eljár sportolni, akkor jobban érzi magát.
“Az SM-es betegeket általában tiltják az erős fizikai megterheléstől, a napsütéstől, a túl sok mozgástól, mert általános tapasztalat, hogy ezek ronthatnak a tüneteken. De én azt vettem észre, hogy jobban érzem magam, ha kimozdulok otthonról, és jól meghajtom magam. Régebben is sportoltam, de mióta megkaptam a diagnózist, sokkal jobban odafigyelek magamra. Persze az ember hajlamos a pánikra. Néha mindenkivel előfordul, hogy itt fáj, ott fáj. De nekem, ha rosszabb napom van, azonnal az jut eszembe: na, most biztosan jön a »shub«. A romlási fázis, ahogyan mi hívjuk. Ez ijesztő érzés. Engem a sport segít át az ilyen lelki hullámvölgyeken, és hiszek benne, hogy az SM kordában tartásában is segít.”
Ternován Zoltán ezért úgy döntött, hogy a saját példájával próbálja bebizonyítani, hogy nem kell kétségbeesni, ha valaki ezt a diagnózist kapja, másrészt segít abban, hogy országszerte jobban odafigyeljenek a magukra hagyott, rossz állapotban lévő sorstársakra is. Ebben partner volt a Magyar SM Társaság is: a betegszervezet segített neki, hogy 16 napos túrája alatt több mint 30 városban minél több sorstárs beteggel, családtaggal, orvossal, ápolóval és városi képviselővel találkozhasson, így felhívja a figyelmet a szklerózis multiplexre.
“Azt szoktam mondani, bízni kell abban, hogy meggyógyulhatunk, nem pedig amiatt rettegni, hogy akkor most mi lesz.
Hiszek benne, hogy bár a betegség a véletlen műve, az már mindenkinek az egyedi felelőssége, hogy mit kezd azzal, amit kapott az élettől. Én azon igyekszem, hogy segíteni tudjak a betegtársaimnak, erőt adjak nekik és reményt.”
