Műlábbal él a modell – sokkoló történet

nlc | 2016. Január 01.
Hihetetlennek hangzik, de a fiatal lány a tamponok miatt esett kómába, és vesztette el jobb lábát. Az álmát viszont nem adta fel, és modellkarrierbe kezdett.
Műlábakkal él a modell – sokkoló történet

Talán már te is hallottál a rettegett toxikus sokk szindrómáról, aminek kialakulásában jelentős szerepet játszik a tamponok használata. A betegségért a Staphylococcus baktérium felelős: ha jelen van a szervezetben, és a tampon esetleg mérgező anyag termelésére serkenti, az a hüvelyfalon lévő apró sérüléseken át könnyen a véráramba juthat, s ennek súlyos következményei lehetnek.

A tünetek nagyon gyorsan jelentkeznek, rosszullét, láz, kiütések formájában, és eszméletvesztéshez is vezethetnek.

Ez a borzasztó baleset történt meg a Lauren Wasser nevű fiatal lánnyal is, aki a tampon felhelyezése után elkezdte rosszul érezni magát. Ledőlt egy kicsit, hogy pihenjen, de végül eszméletét vesztve, napokkal később találtak rá a hálószobája padlóján.

A kórházban megállapították, hogy kómába esett, és szinte az összes szerve leállt. A helyzet olyan súlyos volt, hogy jobb lábát amputálni kellett.

A lány felépült, és bár műlábbal él, a modellkarriert választotta. Angyali szépségének köszönhetően pedig be is futott, fotózások és címlapok állandó szereplője.

Lauren célul tűzte ki, hogy minél több nő figyelmét felhívja a tamponhasználat veszélyeire, a gyártó céget pedig beperelte.

A toxikus sokk szindróma természetesen akkor előzhető meg leghatékonyabban, ha nem használunk tampont, de az esélye csökkenthető, ha fokozottan figyelünk a higiéniára. Ha mégis tapasztaljuk a tüneteket, elengedhetetlen, hogy azonnali kórházi ellátást kapjunk.

Forrás: CollegeCandy

Exit mobile version