Félmilliárd forinttal több jut idén méhnyakszűrésre

MTI/NLCafé | 2016. Január 06.
A kormány 480 millió forintot csoportosít át a védőnői méhnyakszűrés idei finanszírozására.

A határozat szerint a védőnői méhnyakszűrés idén jelentkező többletkiadásának fedezetére csoportosít át csaknem félmilliárd forintot a kabinet a gyógyító-megelőző ellátás céltartalékának terhére.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) tavaly novemberben közölte, hogy folytatódik a védőnői méhnyakszűrési program, amelynek az a célja, hogy az érintett nők a lakóhelyükhöz közel, az alapellátás keretében érhessék el ezt a szűrővizsgálatot. A program indulásától a védőnők segítségével csaknem 54 ezer nő vett részt vizsgálaton, és 1600 esetben fedeztek fel valamilyen kedvezőtlen elváltozást náluk.

A méhnyakrák felismerése szempontjából igen fontos tudnunk, hogy a méhnyak elváltozása nem jár fájdalommal. Vagyis nincsenek korai stádiumban olyan alapvető tünetek, ami miatt a beteg feltétlenül orvoshoz fordulna. Mire a jellemző tünetek megjelennek – mint például vérzés vagy egyéb, érzékelhetően kóros jelenségek – addigra a betegség már jelentősen előrehaladott stádiumban van. Ezért fontos a szűrővizsgálat, amely képes kimutatni a rákmegelőző állapotot.
 

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2013-ban indította útjára azt az európai uniós programot, amely a védőnői méhnyakszűrést országossá terjesztette ki, célja pedig az, hogy a méhnyakrák okozta halálozás jelentősen csökkenjen Magyarországon.

A méhnyakszűrés kiterjesztését segítő uniós projekt októberben véget ért ugyan, de a program folytatódik, és azokon a településeken, ahol az ehhez szükséges képesítést a védőnő megszerezte, a szűrés zavartalanul folytatódhat. A cél, hogy 2018 végéig lehetőség szerint minden védőnő szerezze meg a népegészségügyi célú méhnyakszűrés végzéséhez szükséges képesítést.

Exit mobile version