Bízhatunk-e a testtömegindexben?

nlc | 2016. Február 09.
A testtömegindex (BMI) évek óta egy megbízhatónak tartott index bizonyos egészségügyi kockázatokra. Most úgy tűnik, talán nem nyugodhat meg az sem, akinek jó a BMI-je.

Sokáig úgy tűnt, akinek megfelelő tartományban van a BMI-je, azaz megfelelő a testtömege, az nyugodtan alhat például a szív- és keringési betegségek, vagy a cukorbetegség kockázata felől. Most úgy tűnik, csak az USA-ban mintegy 75 millióan lehetnek azok, akik esetében a szív- vagy a cukorbetegség kockázata magasabb vagy alacsonyabb, mint azt a BMI-jük lapján gondolni lehetett.

Csak mert jó a BMI-nk, még nem dőlhetünk hátra

A vizsgálat során mintegy 40 000 ember BMI-jét vetették össze az ún. kardiometabolikus egészségi állapotukkal. Azt találták, hogy a BMI szerint túlsúlyosak majdnem fele, az elhízottak 29 százaléka, míg a nagyon elhízottak 16 százaléka kardiometabolikus egészségi állapota megfelelő volt. A normális BMI-jűek mintegy 30 százalékánál viszont ennek az ellenkezőjére jutottak.

“Sokan halálos ítéletként tekintenek az elhízásra – mondta a vizsgálat egyik vezetője. – Csak a testtömeget nézik, pedig számos más tényező is szerepet játszik abban, mennyire vagyunk egészségesek. Még egy túlsúlyos embernél is lehet alacsony a stroke vagy az infarktus kockázata, és egy normálisnak tekintett testtömegű sem feltétlenül kockázatmentes mondjuk a cukorbetegségre.”

Forrás: livescience.com

Exit mobile version