A Zika-vírus akár bénulást is okozhat

nlc | 2016. Március 02.
Francia kutatóknak sikerült bizonyítaniuk az összefüggést a Zika-vírus és a bénulást okozó Guillain-Barré-tünetegyüttes között.

A párizsi Pasteur Intézet vezető munkatársaként dolgozó Arnaud Fontanet vezette kutatócsoport 42 olyan páciens vérmintáját elemezte, akik Zika-vírussal fertőződtek meg a Francia Polinéziát 2013-2014-ben sújtó járvány során írja a BBC hírpotálja. A pácienseknél nagyjából hat nappal a fertőzés után jelentkezett a Guillain-Barré-tünetegyüttes (GBS).

A mutatók alapján a kutatók arra jutottak, hogy minden Zika-vírussal fertőzött négyezer emberből egynél jelentkezhet az idegrendszert érintő ritka betegség.

“Ezeknek a GBS-szel diagnosztizált pácienseknek az állapota gyorsabban romlott, mint azt ennél a betegségnél tapasztalni szoktuk, ugyanakkor amint túl voltak a betegség akut fázisán, gyorsabban haladt a felépülésük is” – mondta Fontanet.

A 42 betegből egy sem halt meg, ugyanakkor néhányuknak még hónapokkal a megbetegedés után is segítségre volt szükségük a járáshoz. A szakemberek szerint a Zika-járvány sújtotta országoknak érdemes felkészülniük a GBS-es esetek számának megnövekedésére.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az elmúlt hetekben Brazíliából, Kolumbiából, El Salvadorból, Suriname-ból és Venezuelából is a végtag- és izomgyengeséget, légzészavart, súlyos esetben teljes bénulást előidéző betegség terjedését jelentették.

A fertőzés terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett.

A Zika-vírus Afrikából származik, először az ugandai Zika-erdőben egy makákóban (Rhesus macacus) azonosították 1947-ben, emberben pedig először 1968-ban Nigériában. Egyelőre nincs védőoltás vagy orvosság a kór kezelésére.

 

Az emberi és állategészségügyi kutatásokat támogató Wellcome Trust karitatív szervezet igazgatója, Jeremy Farrar szerint a mostani tanulmány szolgál az eddigi legmeggyőzőbb bizonyítékkal a Zika-vírus és a Guillain-Barré-tünetegyüttes közötti ok-okozati kapcsolatról.

A WHO szerint a GBS-es páciensek 3-5 százaléka még a legfejlettebb egészségügyi szolgáltatások mellett is belehal a betegség komplikációiba.

Exit mobile version