Dr. Abdulrahman Mohamed, az év orvosa: “Éppen ügyelet után az orvosi szobámban ülök a kanapén és sírok”

Jámbor Eszter | 2016. Március 21.
Ezt mondta Dr. Abdulrahman Mohamed a telefonba, amikor felhívtam hétfő délelőtt, két nappal azután, hogy őt választották az év orvosának.

“Itt ülök a szobámban és sírok, nem szégyellem, nagyon meg vagyok hatva attól, hogy mennyien szeretnek. Tényleg rengeteg gratulációt kaptam” – mondta a gyerekorvos az NLCafénak.

Így fogadták a kollégái, amikor megtudták, hogy Dr. Abdulrahman Mohamedet választották 2016-ban az év orvosának. Az Astellas-díjat a betegek szavazatai alapján ítélik oda. Idén pedig, közel 12 ezren szavaztak a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház csecsemő- és gyermekgyógyászára.

 “Kincsesláda ez a díj, benne van a sok szülő és gyerek szeretete. Ez a díj azt jelenti, hogy egyfajta szerződést kötöttem most újra a gyerekekkel, hogy még jobban dolgozzak ezentúl. Igen, innentől kezdve még jobban kell dolgozni, hogy ne csalódjanak bennem” – mondta Dr. Abdulrahman Mohamed.

A doktor Facebook oldalán is rengetegen gratuláltak, és tele van fotókkal a kis páciensekről. “A szülők küldik nekem ezeket a fotókat, mindig nagyon örülök is nekik” – mondta a gyerekorvos.

 Minden fotó mögött egy-egy gyógyulástörténet.

 

Abdulrahman Mohamed doktor arra a kérdésre, hogy mit csinál szabadidejében, hogyan kapcsolódik ki, azt válaszolta, hogy neki az a kikapcsolódás, ha valakinek segíthet. “Gyönyörű a város, szeretem Gyulát, nagyon sok barátom van itt. A szabadidőmben a barátaimmal találkozom, kávézunk, vacsorázunk együtt. Megmondom valamelyik barátomnak, hogy főzzön nekem vacsorát, és nem tiltakozik” – nevet a telefonba az év orvosa.

 

 

 

 

Exit mobile version