Bárányhimlővel kezelték a kisbabát, pedig húsevő baktérium volt

nlc | 2016. Augusztus 08.
Mesterséges kómába tették, és két héten keresztül intenzív osztályon kezelték a kisfiút, akinek ártatlanul indult bárányhimlőjéből húsevő baktériumok okozta rémálom lett.

A 13 hónapos Charlie Cave szülei először azt gondolták, a kisfiún a bárányhimlő tünetei jelentkeznek, ugyanis nyaka körül apró piros foltok jelentek meg, és magasra szökött a láza. Később azonban a helyzet kezdett elmérgesedni: a kisfiú teste szinte tüzelt, a nyakán lévő foltok egyre csúnyább sebekké alakultak.

 

Mikor bevitték a kórházba kiderült, hogy nem bárányhimlőről, hanem egy agresszív húsevő baktériumról van szó, amelyik megtámadja és elpusztítja a bőr lágy szöveteit. Charlie nyakán a sebek elfeketedett, duzzadt foltokká váltak, és maguk az orvosok sem voltak biztosan benne, hogy van remény a kisfiú számára.

Charlie mesterséges kómába került, összesen két hetet töltött az intenzív osztályon, és egy hosszú, hétórás műtét során tudták eltávolítani a fertőzött szövetrészeket. Valószínű, hogy a kisfiúnak később bőrátültetésre lesz szüksége, egyelőre havonta felkeresik a kórházat, hogy ellenőrizzék a hegesedést. De a nehezén, ami akár életébe is kerülhetett volna, már túl van.

DailyMail

Exit mobile version