Elferdült az arca a fogszabályozótól

nlc | 2016. Szeptember 13.
Ordító műhiba, rekordhosszúságú pereskedés. Egy nyíregyházi férfinek több mint 10 évébe telt, hogy bebizonyítsa, elferdítette arcát a rosszul fölhelyezett fogszabályzó. És a fogorvos még csak elnézést sem kért tőle...

Pallagi Zoltán kálváriája 1998-ban kezdődött. Zoltán egyik szemfogával akadt gond, megoldásként orvosa fogszabályozó fölhelyezését javasolta. A férfi fölrakatta, aztán eltelt öt év, de semmi nem történt. Illetve annyi igen, hogy Zoltán ekkor már nagyon szenvedett a szerkezettől. Fájdalmai voltak és gyulladások alakultak ki a testében, sőt egyre láthatóbbá váltak a rossz fogszabályozó nyomai. A férfi elmondása szerint szemmel látható lett, hogy arca elferdült.

A fogszabályozótól műtéti eljárással végül 2010-ben a szegedi klinikán szabadították meg. Itt azt is elmondták neki, az eredeti arcát már sosem kaphatja vissza, illetve csak olyan kockázatos műtéttel lehetne azt helyreállítani, amit nem javasolnának neki.

Zoltán 2005-ben kártérítési pert indított a fogorvos ellen. A több mint 10 évig elhúzódó perben a bíróság végül Zoltánnak adott igazat. Az orvosi műhibáért járó több milliós kártérítés némi kárpótlást jelent a számára, ugyanakkor a galibát okozó fogorvos még csak elnézést sem kért a pórul járt pácienstől.

A fogszabályozót készítő fogorvost a Tények stábja megkereste,de ő nem vállalta a nyilvánosságot.

 

Exit mobile version