Honnan indultál, és hogyan került rád a felesleg?
Gyerekkorom óta túlsúllyal küzdöttem. Az iskolában és a családban is kellemetlenül éreztem magam, önbizalomhiányos voltam. Nem tudtam mások felé nyitni, nem voltak barátaim. 15-16 évesen már 86 kiló voltam, aztán egyszer csak elegem lett. Nagyon megmaradt bennem, amikor a konyhában álltunk édesanyámmal, én pedig azt mondtam neki, hogy le fogok fogyni. Ő nem igazán hitte, hogy lesz ekkora akaraterőm, ettől pedig csak még jobban akartam bizonyítani neki is, magamnak is. Most már büszke rám. Nagyon édesszájú vagyok, három tábla csoki alatt nem állok meg. Régebben volt, hogy megettem két 300 grammos táblát.
Hogyan sikerült lefogynod végül?
Beleestem abba a hibába, hogy a fogyókúra számomra azt jelentette, hogy nem eszem szinte semmit. Számolgattam a kalóriákat, tartottam magam az 1200 napi kalóriához, ami az alapanyagcserémhez is kevés, nagyon egészségtelen. Ez úgy nézett ki, hogy reggel ettem egy szelet pirítóst valami bébiétellel, ami egy 17 éves szervezet számára nem egészséges, ma már ezt is belátom. Ebédre tükörtojás sonkával vagy csirkemell zöldségekkel, vacsorára pedig joghurt gyümölccsel vagy annyi sem.
A baj a mennyiségekkel volt, mert mindenből próbáltam a lehető legkevesebbet enni, még zöldségekből is. Persze eleinte gyorsan mentek le a kilók, láttam az eredményt, ettől pedig még kevesebbet ettem. 55 kilóig gyorsan lement, de ott megállt. Nekem pedig csak az volt a cél, hogy minél kevesebb kiló legyek. Ha elkezdtem tornázni, izmosodtam, a mérleg pedig ment fel, ami nagyon zavart. Nem tudtam feldolgozni, hogy az izomnak súlya van. Nem tudom, hosszútávon mennyit ártottam a szervezetemnek. Próbálok leszokni erről a rossz gondolkodásmódról, de nagyon nehéz, amikor 2 évig jóformán erről szólt az életem.
Mennyi volt a legalacsonyabb súlyod?
Két év alatt 46 kilóra fogytam le, ami pedig már iszonyatosan kevés a 163 centimhez, én mégse voltam hajlandó ezt belátni. Én még mindig kövérnek éreztem és láttam magam, pedig a környezetemben mindenki mondta, hogy túl vékony vagyok, de ez csak további erőt adott. Minél vékonyabb szerettem volna lenni. Visszatekintve már nem látom szépnek az akkori állapotomat, de akkor még a 46 kilónál is kevesebb akartam lenni. Nem voltam tisztában a rendszeres mozgás fontosságával, csak a kilók érdekeltek.
Ekkor már hullott a hajam, állandóan fáztam, vacogtam, az ujjaim lilák voltak, a menstruációm is teljesen elmaradt 1-1,5 évig. Édesanyám támogatott, ameddig úgy látta, az egészségem miatt is jó a fogyás. Azt nem gondolta ő sem, hogy annyira elfajul, hogy jóval 50 kiló alatt leszek és még mindig fogyni akarok. Akkor már nagyon féltett, orvoshoz és pszichológushoz akart vinni, de erre végül nem került sor.
Mikor változott meg a hozzáállásod?
Elkezdtem edzőterembe járni és a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy nincs energiám. Szerettem volna már régebben is menni terembe, de nem mertem, mert féltem, hogy ki fognak nézni. Végül egy ismerősöm elkísért, ezután pedig már gond nélkül mentem egyedül is. Egyszerűen rá kellett ébrednem, hogy így nem fogok tudni edzeni. Rájöttem, hogy mi a helyes étrend, elkezdtem többet enni, de az addig éhező szervezetem elkezdett raktározni. Felmentem 63 kilóra, amit már soknak éreztem. Nem tetszett, amit a tükörben látok. Most 57-58 kg a súlyom, elégedett vagyok magammal. Olyan ételeket fogyasztok, amitől nincs lelkiismeret-furdalásom, már nem félek enni.
A futás hogyan jött a képbe?
Amikor a drasztikus fogyókúrát csináltam, akkor kezdtem el futni. Vacsora után egyből indultam is, hogy egy deka se ragadjon rám. Megettem két tojást és egy kis zöldséget, nem volt tele a hasam, de egy idő után már nem azért mentem ki, hogy lefussam a vacsorámat, hanem mert megszerettem. Nagyon szerettem volna futni régebben is, de mindig féltem elkezdeni. Arra gondoltam, hogy biztosan nézni fognak az emberek, összesúgnak a hátam mögött, ezért nem mertem belevágni. Egyszer végül kimentem a mezőre, ahol senki sem látott, elfutottam az elejétől a végéig, ami maximum 500 méter volt, de annyira élveztem, hogy madarat lehetett volna velem fogatni.
Itthon elújságoltam mindenkinek, hogy merre jártam, nagyon jó érzés volt, egy újabb sikerélményt kaptam. Minél többet és többet kezdtem futni, egyre jobban éreztem magam közben. Nagyon megszerettem, teljesen kikapcsol, tudok gondolkodni, hallgatom a zenét és nagyon jól érzem magam. Voltam már 5 km-es versenyen, amit nagyon élveztem, ez egy újabb löketet adott. Most egy 10, majd 5 km-es távon fogok indulni, nagyon megszerettem a futóversenyek hangulatát. Néha eljárok lovagolni, úszni, de a futásban nagyobb örömöm lelem.
Most hogyan táplálkozol, édességet például eszel?
Átálltam az egészséges életmódra, eszem szénhidrátot, minden reggel zabkását reggelizek. Ameddig az nincs meg, nem indulhat el a nap. Már sokkal szélesebb körben mozgok, figyelek az étkezésemre, de ha megkívánom, megengedem magamnak az édességeket is. Tudok különbséget tenni aközött, ha unalmamban kívánok meg valamit, és aközött, amikor tényleg szüksége van rá a szervezetemnek. Sajnos még mindig nem tudok megállni 1 vagy 2 kocka csokinál, addig eszem, ameddig van, a mértéktartás még mindig nem működik nálam.
Az is baj lehetett, hogy nem fokozatosan álltam le az édességekkel, pékáruval, cukorral, süteményekkel, fehérliszttel, hanem drasztikusan, egyik napról a másikra. Kívántam nagyon, de az elhatározásom erősebb volt, nem ettem. Nagy akaraterő kellett hozzá, hogy végigcsináljam, de nagyon céltudatos voltam. Sokan nem értik, hogy nekem miért nem vicces az, ha azzal ugratnak, hogy “meghíztál”. Ők nem tudják megérteni, hogy milyen plusz 40 kilóval élni és ennyivel könnyebben.
Elégedett vagy a mostani magaddal?
Sosem leszek teljesen elégedett, mert mindig van hova fejlődni, én pedig nagyon szigorú tudok lenni magamhoz. Ha tudom, hogy többet el tudok érni, nem nyugszom meg addig, ameddig azt el nem érem. Örülök, hogy már nem vagyok 86 kiló és annak is, hogy ki tudtam mászni a csontsoványságból is. Önbizalom terén még lenne hova fejlődnöm. Még mindig nehezen hiszem el, ahogy most kinézek. Ha nem látom magam a tükörben, még mindig annak a 86 kilós lánynak érzem magam. Rengeteg idő eltelt, 5 év alatt sem sikerült tudatosítanom magamban, hogy nem vagyok már az a túlsúlyos lány. Fejben még sokat kell fejlődnöm, mert még mindig félek tőle, hogy reggel plusz 40 kilóval ébredek, pedig tudom, hogy nem így működik a testem. Furcsa, hogy az emberek is máshogy állnak hozzám. Sokszor félek, hogy csak azért flörtöl velem valaki, mert viccet akar belőlem csinálni, nehezen hiszem el, hogy tényleg tetszem. Távolságtartó és bizalmatlan vagyok még mindig.
Mit tanácsolnál, ha most találkoznál a 15 éves énednek?
Azt ajánlanám, hogy térjen át az egészséges, tiszta étkezésre, mozogjon, sportoljon rendszeresen, figyeljen oda, hogy mikor és mit eszik. Figyelmeztetném, hogy a kevés kalória nem megoldás, az első pár kiló persze gyorsan lemegy, de később visszaüt. Inkább tartson tovább a fogyás, de legyen tartós. Lassan, de biztosan adja le a súlyfelesleget, ne jusson el egészségi problémákig. Nem éri meg, hogy a saját egészségének a kárára menjen az, hogy egy társadalmi normának megfeleljen.
Olvass még inspiráló fogyástörténeteket!
- 10 ember, 10 történet: 10 nagy fogyás, ami téged is motivál
- Előtte-utána: három magyar nő, aki megmutatja, mennyit fogyott
- Zabkásakirálynő: Csak 15 kilót akart fogyni, most több tízezren követik
- Két év alatt 30 kilótól szabadult meg Reni