Magyar kuruzslót lepleztek le Angliában

nlc | 2016. Szeptember 27.
A magyar férfi meglehetősen bizarr terápiával kezelte az autistákat.

Egy magyar férfi, bizonyos Kanta József gyógyítónak adta ki magát Nagy-Britanniában, és nem kevesebbet állított magáról, mint hogy sajátos módszerével, az úgynevezett stabil pont technológiával meg tudja gyógyítani az autizmust. Mindezt 3500 angol font, vagyis nagyjából 1,2 millió forint ellenében. A kuruzslót a BBC egyik műsorában leplezték le.

A műsor magát autistának kiadó, beépített embere kezelésre járt Kantához, amit rejtett kamerával filmezett.

A kezelés többek között abból állt, hogy a páciensnek Kanta szemébe kellett néznie, miközben a férfi dülöngélt, hadonászott. A terápia aztán egyre bizarrabb és brutálisabb lett, előfordult például, hogy Kanta azzal szembesítette páciensét, hogy az anyja nem szereti, és nem is akarta őt. Egy újabb kezelésen aztán a gyógyító torka szakadtából üvöltözött a férfival. Egy másik alkalommal pedig megfenyegette, hogy megüti, és választás elé állította, pofont akar, vagy azt, hogy ököllel húzzon be neki. Erről utóbb azt állította, hogy csak viccelt.

A műsorban megszólaló szakértő elborzadt a látottaktól, és azt mondta, hogy az az autistáknak az ilyen bánásmód komoly stresszt okoz, és árthat is.

Exit mobile version