A Facebookon köszönte meg az operációt az amerikai sziámi ikrek anyja

nlc | 2016. Október 18.
Jadont és Aniast egy 16 órás műtéttel választották szét a bronxi Montefiore Kórházban. A kicsik egyelőre még nem tértek magukhoz az operáció után.

A 13 hónapos, fejüknél összenőtt sziámi ikrek operációját több hónapos tervezés és komoly felkészülés előzte meg, sokáig ennek ellenére sem volt biztos, hogy a műtét sikeres lesz majd. A szétválasztó operációt végző sebész, dr. James Goodrich egy ponton majdnem félbe is szakította a műtétet, kiderült ugyanis, hogy az ikreknek jóval nagyobb a közös agyterülete, mint azt korábban gondolta.

A CNN tudósításából kiderül, hogy Goodrich végül folytatta az operációt, ami Aniasnál hét órával tovább tartott, mint testvérénél. Négy nappal a műtét után az ikrek édesanyja, Nicole McDonald képet posztolt gyermekeiről a Facebook-oldalára: a fotón a testvérek egymás mellett, de immár két külön, saját ágyban fekszenek.

A posztban Nicole igyekezett köszönetet mondani mindenkinek, aki segített abban, hogy valósággá váljon az ikrek szétválasztása. A 31 éves, háromgyermekes anyuka a posztban kitért arra is: kezdetben nem szerette volna a nyilvánosságot is beavatni drámájukba, de később rájött, hogy azzal, ha megosztják történetüket, felhívhatják a figyelmet azokra a szakemberekre, akik mindent megtettek fiaikért.

Így aztán a poszt többi részében nekik mondott köszönetet az emberfeletti munkáért. Az operációt végző James Goodrichnek, az asszisztensének, Kamilah-nak, a plasztikai sebészeknek, dr. Teppernek és Martine-nak, az altatóorvosoknak, dr. Kahanának és dr. Mannak. “Ők az igazi hősök, a történetünk valójában róluk szól” – írta Nicole, majd hozzáteszi, a felsorolt szakemberek azok, akik az elmúlt néhány hétben minden áldott nap találkoztak és foglalkoztak velük. “És ezt mindig mosollyal az arcukon tették. Ez nem egyszerűen egy kórház, ez egy közösség” – írta.

Az ikrek állapota a műtétet követően egyelőre stabil, mindketten lábadoznak.

 

Olvass még többet sziámi ikrekről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version