Állandóan vakarózik a gyerekem – így kezeld a bőrét

nlc | 2016. December 09.
A száraz, viszkető, pikkelyes bőr gyakori a gyermekek körében. Lássuk, miről ismerhetjük fel az atópiás bőrt, és mit tehetünk a tünetek enyhítéséért!

Az atópiás dermatitisz egy gyakori, nem fertőző bőrbetegség, ami a gyerekek körülbelül 20 százalékát érinti. Az első tünetek már egészen korán, csecsemőkorban, 2-3 hónaposan is megjelenhetnek. Nézzük, mik a jellemző tünetek, és mik lehetnek a megoldások!

 

Mik az atópiás bőr tünetei a gyermekeknél?

Az esetek többségében a tünetek már 5 éves kor előtt jelentkeznek. Az atópiás ekcémának létezik inaktív, vagyis tünetmentes, és aktív szakasza is, azonban nem árt tudnunk, hogy az atópiás dermatitisz másként jelenhet meg a csecsemőknél és másként a nagyobb gyerekeknél.
A csecsemőknél főként az arcon, a fejbőrön, a térden és a könyökön megjelenő tejkiütés a jellemző, míg a nagyobb gyerekeknél más testhajlatokban, mint például a boka, a nyak környékén és a farpofák között is felütheti fejét a betegség. A következő tünetek azonban a legtöbb esetben minden életkorban jellemzőek:
– pikkelyes, kiszáradt bőr,
– viszketés,
– a bőr megvastagodása,
– nedvező bőr az aktív szakaszban.

Hogyan kezeljük az atópiás gyermek bőrét?

Fontos, hogy az inaktív szakaszban is használjuk a száraz bőrre kifejlesztett készítményeket, ugyanis ha nem hagyjuk kiszáradni a bőrt, kisebb az esélye az aktív fázis megjelenésének, és a lefolyása is enyhébb lehet.

1. Előzzük meg a kiszáradást!

Azért, hogy gyermekünk és saját életünket is megkönnyítsük, használjunk hidratáló, szín- és illatanyag-mentes tusfürdőket, testápolókat, arckrémeket, amikkel nemcsak hidratálhatjuk a nagyon száraz és érzékeny bőrt, hanem szükség esetén az aktív fázisban az irritációt és viszketést is enyhíthetjük.

2. Vágjuk le a körmöket!

Mivel nehéz megakadályozni a gyerekek vakarózását, és akár a szőnyeghez is hozzádörzsölhetik a viszkető testrészt, vagy a körmükkel erőteljes vakarózásba kezdhetnek, fertőzések is könnyen kialakulhatnak. Éppen ezért kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk a körömvágásra: a rövid, tompa körmökkel kisebb az esélye annak, hogy sérüléseket, további fertőzéseket okozzanak maguknak a gyerekek. Ezen túlmenően a legjobb, ha megpróbáljuk elterelni a figyelmüket a viszketésről játékokkal, érdekes feladatokkal.

 

3. Fürdessünk kevesebb ideig!

Fürdetéskor ügyeljünk arra, hogy a víz ne legyen forró, mellőzzük a színes-szagos habfürdőket, és a pancsolás ideje maximum 10 perc legyen. A fürdést követően óvatosan itassuk fel a vizet csemeténk bőréről, és egyből krémezzük be.

4. Könnyítsük meg az alvást!

Az alváshoz biztosítsunk megfelelő, inkább hűvös hőmérsékletet és ideális páratartalmat: sem a túl párás, sem a túl száraz levegő nem tesz jót az atópiás bőrnek.
Ha porontyunk bőre atópiás, feltétlenül forduljunk orvoshoz, ugyanis léteznek külön, vényre kapható krémek, amelyekkel kezelhetjük az érintett bőrfelületet, persze nem tartósan. Léteznek azonban olyan bőrnyugtató krémek, spray-k, amelyek recept nélkül, gyógyszertárakban is kaphatók, és vényköteles társaikhoz hasonló hatással bírnak, ráadásul tovább használhatjuk őket, de természetesen nem helyettesítik a gyógyszeres kezeléseket.

 

 

Olvass még cikkeket bőrápolás témában az NLCafén!

Exit mobile version