Már hét halottja van a romániai kanyarójárványnak

MTI | 2016. December 16.
Eddig 1700-an fertőződtek meg kanyaróval, Románia nagy részéről jelentenek betegeket. Ez az oltásellenesség eredménye.

A “felelőtlen oltásellenes kampányt” okolja a román egészségügyi tárca a kanyarójárványért, amelyben eddig 1725-en betegedtek meg, és heten meghaltak. Egy nyolcadik gyanús esetet még vizsgálnak.  

Romániában szeptemberben jelentették be a hatóságok, hogy kanyarójárvány tört ki. Azóta az ország több mint háromnegyedében, 32 megyében jelentettek megbetegedéseket. Legtöbben Erdélyben, vagyis Arad (454-en), Maros (238-an) és Temes megyében (240-en) fertőződtek meg a vírussal.

A kanyaró elleni vakcina beadását 2014-ben kezdték tömegesen megtagadni Romániában egyes televíziós személyiségek és az ortodox egyházhoz közel álló alapítványok által indított ellenkampány hatására.     

A szaktárca a járvány megfékezése érdekében csökkentette az olthatóság alsó határát, így a már 9 hónapos csecsemők is beolthatók. Eddig minimum egyéves korban kaphattak kanyaróellenes vakcinát. A szóvivő felszólította azokat szülőket, akiknek a gyermekei nem kapták meg az oltást, hogy pótolják utólag a mulasztást.

 

Exit mobile version