Így fogyunk le idén? – Az űrkutató módszere

Hogy a “junk food” nemcsak a hamburger, sült krumpli, hanem akár egy kávézóban, büfében bekapott pár falat? Hogy bevásárlólista nélkül kész “életveszély” belépnünk a boltba? Hogy fölöslegesen számolgatjuk a kalóriákat és kezdünk rapid módon a leghajmeresztőbb diétákba? Hogy nem kell feltétlenül sokat ennünk ahhoz, hogy hízzunk? Hogy a testmozgás messze nem elég a fogyáshoz? Tévhitek sorát dönti meg dr. Filippo Ongaro, olasz orvos, aki ma a budapesti Quintess Tudásközpont és Egészségközpont orvosigazgatója, ám korábban tíz éven keresztül dolgozott a kölni Európai Űrügynökség életmód-tanácsadó és rehabilitációs részlegénél. Azt vizsgálta, ahogy az űrutazás során az asztronauták szervezete hogyan öregszik, és miként lehet ezt lassítani. Ezt a speciális tudásanyagot és tapasztalatrendszert használja fel ma napi munkájában. Ongaro szerint minden erőltetett változtatást szervezetünk többszörösen bosszul meg, s ahányszor a könnyebb utat választjuk, mindig csapdába esünk.

Bábeli zűrzavar

A diétaforradalmár azt hangsúlyozza, hogy nem kell elfogadnunk, hogy a világ egyre elhízottabb lesz, ugyanakkor szervezetünket nem tudjuk becsapni. Meg kell találnunk azt a harmóniát testünk és a táplálékaink között, amit az ember egyszer már ismert.

“Ez a kapcsolat benne van a génjeinkben, bármikor előhívható. A helyzet most olyan, mint a bábeli zűrzavar: az étel, amit lenyelünk, olyan »nyelvet beszél«, amit szervezetünk nem ért” – magyarázza az orvos a “nutrigenetikát”, vagyis genetikán alapuló személyes étrendet népszerűsítő elmélet lényegét. Ha mindezt lefordítjuk a gyakorlatra, egészen érthető és könnyen követhető tanácsokat kapunk.

Varázsigék helyett szemléletváltás

Az elmúlt évtizedekben a nyugati világban egyik “szakértő” a másik után állt elő újabb és újabb elméletekkel. Varázsigéikben kalóriákról és energia-háztartásról beszéltek: arról, hogy kevesebbet kell magunkhoz vennünk, mint amennyi távozik belőlünk. Ami tény, de valamiért legtöbbünknél mindig visszatér a “jojóeffektus”, az a fogyás-hízás-fogyás-hízás hullámvasút, ami még az egyenletes súlygyarapodásnál is többet árt szervezetünknek.

Eközben pedig megállás nélkül záporoznak ránk az élelmiszerreklámok. Vásároljunk cukormentes édességeket, italokat! (Hogy tele vannak édesítővel? Nem számít.) Fogyasszunk zsírszegény élelmiszereket! (Arról már nem esik szó, hogy mennyi cukor van bennük.) “Csak kapkodhatjuk a fejünket az egymásnak ellentmondó információk áradatában. És hízunk tovább” – sorolja a problémákat Ongaro, aki szerint túlsúlyunkat leadni viszont szó szerint létfontosságú. Nem csupán azért, hogy karcsúbbak és vonzóbbak legyünk, hanem mindenekelőtt egészségesebbek.

Mi számít túlsúlynak?

A tíz-tizenöt kiló pluszt, nőknél a 88, férfiaknál a 102 centiméteres hastérfogatot tartják az orvosok kritikus határnak, de Ongaro szerint ez már az a szint, amikor betegségek kialakulásával számolhatunk, amit nem szabad megvárni. A hasi elhízás a veszélyesebb, a comb, fenék terebélyesedése inkább esztétikailag zavaró. Fáradékonyság, izomgörcsök, aknés bőr: ezek mind-mind jelzik: hiába a túlsúly, szervezetünk valójában “éhezik” – a tápanyagok tekintetében.

“Megszakadt az anyagcserénk és környezetünk közötti eredetileg oly természetes kapcsolat. A magunkhoz vett kalóriák átlagosan 72 százaléka olyan élelmiszerekkel kerül a szervezetünkbe, amelyek egy évszázaddal ezelőtt nem is léteztek” – vallja Ongaro, aki szerint valamennyi diéta “csőlátású”: egyedül a kalóriákat méricskélik, s nem veszik figyelembe, hogy az étel nemcsak energiát, hanem – a fiziológiai folyamatok szabályozása szempontjából kulcsfontosságú – információt is szolgáltat szervezetünknek. Ezért például nem mindegy, hogy ugyanazt a kalóriamennyiséget szénhidrátok vagy zöldségek formájában vesszük magunkhoz. “Nem az a lényeg, mennyit eszünk, hanem az, hogy mit. Az étel nem ellenségünk, hanem értékes szövetségesünk. Amit eszünk, az minden gyógyszernél és életbiztosításnál többet ér – csak helyesen kell megválasztanunk.”