Semmi különös, csak egy sima rákszűrés. Olyan, mint amilyenre minden évben elment. Igaz, most másfél évet kihagyott, de ez talán még nem baj. Különben is jól van, nincs semmilyen tünete – ilyesmi gondolatokkal ment Laura két éve orvoshoz.
“Nem gondoltam rosszra”
Levették a citológiai kenetet, mint mindig, elküldték a laborba, mint mindig, várták az értéket, mint mindig. Most viszont valami más volt, mint addig: a lelet nem volt negatív. Illetve… a méhnyak citológiai vizsgálatánál nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen egy skálát használnak, amely P1-től P5-ig terjedően mutatja a belső női nemi szervek állapotát. A laikus leegyszerűsítve többnyire annyit tud, hogy P1 a csecsemők eredménye, P2 az átlag nőé. P3-tól felfelé már valami nem stimmel: ezek az értékek elváltozást jeleznek. Hogy milyet, az ilyenkor még nem derül ki.
“Nálam P3 lett” – mondja Laura. “Tudtam, hogy ez még sok mindent jelenthet. Nem feltétlen kell rosszra gondolni, lehet, hogy csupán egy fertőzés.” Ez pontosan így van, így az orvosok is általában csak annyit tanácsolnak, hogy az érintett fokozottan figyelje magát, három hónap múlva ismételje meg a vizsgálatot. Lauránál is csak hónapok múlva vált egyértelművé, hogy meg kell nézni azt a bizonyos elváltozást közelebbről is. Konizációnak hívják azt a kisműtétet, amikor altatásban, hüvelyen keresztül kimetszenek egy kis darabot a méhnyakból azért, hogy megvizsgálják a szövetet, illetve arra is következtethessenek, hogy mennyire kiterjedt az elváltozás. “A mintát elküldték szövettani vizsgálatra. Két hét múlva behívtak, odaadták a leletemet, de azt mondták, jöjjek vissza másnap, mert most nincs bent olyan orvos, aki el tudná magyarázni. Ahogy hazaértem, rögtön kutatni kezdtem a neten.”
Sorra ütöttem be a papírokban szereplő latin szavakat. És a fordító sorra dobta ki: kóros elváltozás, rákos sejtek és hasonlók.
Mutattam a páromnak, azt mondta, a netben nem lehet bízni, biztos semmi komoly, majd az orvos elmondja. De én akkor már éreztem, hogy nagy a baj.“
Dr. Pálfalvi László várta másnap Laurát. “Ő mondta ki először, hogy rákos lettem.“
Megmenteni a méhet mindenáron
Laura azt mondja, mindenkire nagyon odafigyelnek, de a fiatal lányokkal kapcsolatban különösen körültekintően járnak el az orvosok, főként, ha még nincsen családjuk. Az úgynevezett onko-team, vagyis a további kezelést megtervező bizottság igyekszik mindent “összerakni”, amilyen tudása csak van az orvostudománynak annak érdekében, hogy ne csak a beteg életét mentsék meg, hanem a belső nemi szerveit is, főként a méhét és a petefészkét, hogy legyen még esélye gyermeket szülni. Vagyis hogy “ne kelljen mindent kipakolni” – fogalmaz Laura.
Ilyenkor felgyorsulnak a dolgok: MRI-, CT-, ultrahangfelvétel, vércsoportvizsgálat. Három hét volt hátra a nagyműtétig, az úgynevezett Wertheim-beavatkozás méhmegtartó változatáig. “Nem bántam, mert volt időm felkészülni. Ágyneműcsere, bevásárlás, a számlákat előre befizetni, a munkákat lemondani… tudtam, hogy sokáig kórházban leszek, és nem tudok majd úgy mozogni, mint azelőtt. Nem tudták megmondani, hogy meddig tart majd ez az időszak.”
Egy ilyen diagnózis egyik napról a másikra felborítja a megszokott mindennapokat. Az elsődleges persze az, hogy meggyógyuljon az ember, de sok a járulékos veszteség – mindegy, kiről van szó, egy takarítónőről, egy bolti eladóról vagy egy sikeres modellről. “Sok munkáltató nem toleráns, nem várja meg, mi lesz a vége ennek az egésznek. Munkákat vesztenek el a lányok, rámennek a kapcsolatok… Nekem nem volt időm arra, hogy beforduljak, szomorkodjak. Alapvetően pozitív vagyok, úgy álltam hozzá, hogy jó, most akkor megműtenek, és meggyógyulok.”
Ez a műtétfajta a legtöbb esetben egy húszcentis, hosszanti vágással történik, ami a hason végigfut lefelé, a köldököt kikerülve. Ám ez végzetes lett volna Laura karrierje szempontjából. Az orvosa ezért vállalta azt, hogy megkísérli keresztirányú vágással megoldani a feladatot, ami lényegesen nehezebb volt, de sikerült, amiért a fiatal lány nagyon hálás.
A legfontosabb szempont azonban természetesen az volt, hogy milyen hírre ébred: megmarad-e a méhe. “Az valahogy nem volt kérdés, hogy meggyógyítanak, inkább az, hogy milyen áron.”
Azt mondták nekem, hogy altatás előtt, a legutolsó pillanatban jóra kell gondolni.
“És akkor az a pozitív energia lesz velem végig, a hatórás operáció alatt. Én az utolsó pillanatban arra gondoltam, hogy minden rendben. És ezzel a megnyugvással ébredtem fel.“
Esély a gyermekre
Hogy ezért vagy sem, de a műtét jól sikerült, Laura szervei is megmaradtak. Két hét múlva az is kiderült, hogy nem maradtak rákos sejtek a szervezetében. Ami szintén óriási dolog: nincs szükség megterhelő kemoterápiára vagy sugárkezelésre. Ezzel együtt a gyógyulás nem volt könnyű. “Két hétig voltam kórházban, és utána is külön kellett laknunk a barátommal a sterilitás miatt. A pisilés nem sikerült, így még két hónapig katétereztem magam. A dréncső helye sokáig nehezen gyógyult, sztómazsákot viseltem, ahova a nyirok folyt a hasamból… A nagymamám ápolt, a párom pedig a kutyusokat igyekezett ellátni, persze jött hozzám, amikor csak tudott. Azt sosem láttam rajta, hogy elege van, vagy belefáradt volna. Inkább a gyerekkérdés volt nehéz, mert én nem akarok semmit elvenni tőle. Most, hogy a műtét sikerült, van esély, ha nem is sok.“
Laura azért fogalmaz ilyen óvatosan, mert a terhesség, de már maga a teherbe esés is nehezített ilyenkor. Hiszen a méhszájat eltávolították, megbolygatták a belső rendet. Nincs, ami megtartsa a babát, laikusan mondva be kell varrni a méh alját, hogy a magzat bent maradhasson. Az ilyen anyák veszélyeztetett várandósnak számítanak, így a terhesség második felét kórházban töltik. Sajnos gyakori, hogy amint megszületik a baba, a megviselt szerveket mégiscsak el kell távolítani. “Jó orvosom volt, és minden a lehető legjobban történt nálam, de annak ellenére, hogy a méhemet visszatették, nem biztos, hogy működni fog. De bízom a legjobbakban.”
Még nem volt olyan eset, hogy valaki ilyen műtét után két gyereket tudott volna szülni. Én akarok lenni az első!
“Tavaly műtöttek egy lányt Szegeden, neki is megmaradt a méhe és azóta már terhes, szóval legfeljebb ő fog megelőzni…“
Laura ma már újra dolgozik, boldog, hogy nem kellett feladnia a munkáját, amitől szintén tartott korábban. Ugyanakkor nem egy munkát veszített el amiatt, mert a megrendelők csak tökéletes testet fogadnak el. Hiába a sok kampány, amiben különféle bőrhibákkal, túlsúllyal vagy épp sztómazsákkal szereplő modellek állnak ki a nyilvánosság elé. “Á, ez csak reklám! – legyint Laura. – Ha vége a kampánynak, ugyanúgy elvárás, hogy tökéletesek legyünk. Van, ahol azt írják, hogy semmi testi hiba, tetoválás vagy nagyobb anyajegy sem lehet, ilyenkor nem is próbálkozom. Van, aki kitart mellettem, de sokszor inkább hívnak olyat, akit nem kell utólag retusálni.“
A megrendelőnek tökéletes kell
A megrendelők válogathatnak a fiatal nők között, ám Laurának ez az egy teste van, ezt kellett hát ebben a formájában is elfogadnia. “Szerintem a párom sokkal hamarabb látta újra szépnek a testem, mint én. Sokáig takargattam magam… Szerencsére vele mindenről lehet beszélni, akár a testi változásokról is. Nem távolodik el, nem undorodik ezek miatt. Nem sokkal a megismerkedésünk után történt a baj, mégis inkább megerősítette a kapcsolatunkat.“
Nem a heg az egyetlen, vagy legzavaróbb nyom, amit ez a műtét maga után hagy. A pisilés például soha többé nem megy már a régi módon. Az érzőidegek sérülése miatt a paciensek legnagyobb része nem érez többé vizelési ingert. Vagyis meg kell tanulniuk időre, haspréssel pisilni. Igen, akár az órát is be kell állítani, vagy éjszaka felkelni ezért, és előfordul, hogy csak akkor jut eszükbe, hogy négy-öt órája nem voltak vécén, hogy szörnyen feszít a hólyagjuk. De más is megváltozik. A méhnyálkahártya módosulásai miatt sokaknak nem működik a nemi együttlét síkosító nélkül, vagy épp fejben képződnek akadályok.
“Nálam is ez történt. Hiába telt el két év, egyszerűen nem tudom elengedni magam, pedig azelőtt minden jól működött ezen a téren. Azt hittem, idővel majd rendbe jön köztünk a szex is, de amikor láttam, hogy nem lesz jobb, felkerestem egy pszichológust. Most azon dolgozunk, hogy úgy tudjak hozzáállni, a testiségre gondolni, mint régen.“
Érdekes, de mintha a belső bizonytalanság mások számára is látszana. “Azelőtt, ha elmentünk valahová a barátnőimmel, mindig mondták, hogy mennyire megnéznek a férfiak. Most pedig nem.
Talán eltűnt belőlem az a tartás, vagy kisugárzás, az a nehezen megfogható valami. Csak mostanában kezdem érezni, hogy tér vissza.
A méhnyakrák kialakulásáért általában a HPV vírus a felelős, annak százötven alfajának valamelyike, és leginkább szexuális érintkezés során fertőz. Ugyanakkor sokak szervezetében megtalálható anélkül, hogy bármilyen tünetet produkálna. “Nem feltétlen kell kicsapongó életet élni ehhez – mondja Laura – én például előtte is hosszú kapcsolatokban éltem, és mindig vigyáztam magamra, sosem ültem rá a vécédeszkára sehol. Amúgy sokáig nem törődtem az okokkal, azzal, hogy miért lett ez, mert már itt van, azzal kellett foglalkoznom, hogy túl legyek rajta.“
A miértek már nem fontosak
Aztán Laura mégiscsak továbbment egy lépéssel… “Azt mondják, hogy a betegségek lelki eredetűek is lehetnek, és a méhet érintő kórképeket az anya-lánya kapcsolatra szokták visszavezetni. Nekem négy éve nincs kapcsolatom az anyukámmal. Viszont hibáztatni senkit nem hibáztatok. Az én dolgom, az én harcom. És túl vagyok rajta.“
A beavatkozás után két évig háromhavonta, majd félévente kell kontrollvizsgálatokra járni. Az orvostudomány öt év eltelte után mondja ki a pácienst gyógyultnak. “Mire elfelejtené az ember az egészet, már megint eltelt három hónap, és megint újra kell menni. De nem baj, mert ez azt jelenti, hogy telik az idő. Azelőtt sosem vártam a születésnapokat, most viszont örülök, mert az idő nekem dolgozik. Végleges megnyugvást persze az ad majd, ha sikerül a baba.“
Laura azóta minden barátnőjét szűrésre küldi. Azt mondja, “a legnagyobb hülyeség, ha valaki azért nem megy el, mert a nőgyógyászati vizsgálat kellemetlen, vagy fél tőle, hogy mi derül ki. Ha nem a legjobb eredmény születne, akkor sem szabad rögtön megijedni. Ha én túl tudtam lenni egy rákon, másnak sem szabad félnie.”