10 nap alatt sétálja körbe három barátnő a téli Balatont

Jámbor Eszter | 2017. Február 09.
Judit, Anna és Dóra kiderítik, hány lépéssel lehet körbesétálni a Balatont.

“Az ötlet mindhármunkban külön-külön is megfogalmazódott, de Judit volt az, aki kimondta, hogy induljunk útnak a Balaton körül, ráadásul télen. A téli utunknak az is a célja, hogy megnézzük, mi van ilyenkor nyitva, hol lehet egy finomat enni, jó borokat inni szezonon kívül is. Várjuk a hosszú gyaloglást, a furcsa bezárt lángosos büféket, a madarak hangját. A sok kilométertől persze félünk is kicsit, hogy hogy bírjuk majd a 200+ km-t, de gyakran túrázunk, edzettek vagyunk már valamennyire. Ügyesen elosztottuk a szakaszokat is, egy húzósabb napunk lesz, amikor 28 km-t megyünk” – írta az NLCafénak Scherer Anna, a Balaton Camino egyik részvevője.

“A határok feszegetése is a cél kicsit, de alapvetően a téli Balaton partján csendben menetelés, a mindennapoktól elvonulás az, ami nagyon vonzó számunkra. Fontos, hogy mozgó irodával megyünk, mivel barátokként együtt is dolgozunk, nem tűnhetünk el 10 napra a munka elől. Laptoppal és túracuccokkal a hátunkon tesszük meg a napi távokat, a reggeli indulás előtt, ebédeknél, és esténként dolgozunk majd. Közben gyalogolunk, csodáljuk a tájat, és megosztjuk élményeinket a blog követőivel.

Meglepett minket, és nagyon jól esik, hogy milyen sokan szeretnének hozzánk csatlakozni, mindenkit várunk szeretettel 1-1 napra. Ezért minden reggel közzétesszük majd, hogy mikor indulunk és hol állunk majd meg. De alapvetően hármunk útja lesz ez, és attól lesz olyan, amilyen, hogy mi hárman milyenek vagyunk. Régről barátnők, kollégák, egymásban maximálisan megbízó túrázók.” 

Dóra, Judit és Anna útját itt követhetitek: Balaton Camino.

 

Exit mobile version