Bébiszitterétől kapott életmentő szervet a 9 hónapos kislány

nlc | 2017. Február 28.
Amikor a 22 éves egyetemista elvállalta a bébiszitteri állást, még nem gondolta, hogy hamarosan a fél máját adja majd a rábízott kislányért.

Pedig így történt. A 22 éves egyetemista, Kiersten Miles alig néhány hete dolgozott a Rosko családnál, mikor megtudta, hogy az egyik rábízott gyermeknek sürgősen májátültetésre lenne szüksége. Kiersten a Today.com amerikai hírmagazinnak elmondta, bár még csak rövid ideje ismerte Taliát, úgy érezte, különleges kapcsolat alakult ki kettejük között, ezért gondolkodás nélkül teszteltette magát, alkalmas lenne-e donornak.

Kiersten a magazinnak elmondta, mielőtt elvállalta volna az állást, ahova egy régi barátja ajánlotta őt be, fogalma sem volt az irányított szervadományozásról. “Már az első napom előtt tudtam, hogy a három rám bízott gyerek közül az egyik ritka májbetegségben, úgynevezett biliáris atresiában szenved. A barátom felkészített, ennek ellenére váratlanul ért, hogy Talia állapota annyira súlyos, hogy már a transzplantációs listán is rajta van.”

“Soha, egyetlen szóval sem kértük Kierstent, hogy adományozzon szervet a lányunknak. Épp ezért, nagyon meghatódtunk, mikor közölte velünk a döntését” – ezt már a Rosko család feje mondja, aki elárulta, a beavatkozás előtt igyekezték tudatosítani, Kiersten mekkora kockázatot vállal. “Elmondtuk neki, hogy ez sokkal komolyabb dolog, mint vért adni. Hogy ez egy nagy műtét, amit mindenképpen meg kell beszélnie a családjával is.”

A fiatal lány elárulta, teljesen biztos volt a döntésében egészen addig, míg az orvos közölte vele, hogy a műtét miatt többször nem jelentkezhet majd donornak. “Ez egy pillanatra elbizonytalanított, mert arra gondoltam, mi van, ha a gyermekemnek szervre lesz majd szüksége. Végül meggyőztem magam, hogy ha ilyesmi történik, biztosan lesz valaki, aki úgy, mint én, önként jelentkezik majd donornak.”

Képek forrása: Kiersten Miles

Kiersten májának egy részét a pennsylvaniai Egyetemi Kórház sebészei távolították el. A 14 órás műtét után a szervet még aznap át is ültették Taliába. Szerencsére mindkét beavatkozás sikeres volt: Talia és Kiersten állapota pedig szépen javul. “Kiersten önzetlensége egy reménytelen helyzetet tett újra reménytelivé. Nélküle talán még most is várnunk kellene a megfelelő donorra, és végig kellene néznünk, ahogy a gyermekünk állapota egyre romlik. Nem tudunk neki elég hálásak lenni.”

Olvass még többet a szervadományozásról az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version