Nem fizetik ki a tanárok kanyaró elleni oltását

nlc | 2017. Március 26.
A hivatalok egyelőre hallgatnak arról, hogy nem kellene-e elhalasztani az erdélyi osztálykirándulásokat, és miért nem kaphatnak ingyenes oltást a pedagógusok.

Nem kapnak ingyenes kanyaró elleni védőoltást azok a pedagógusok, akik kötelező kirándulás miatt kénytelenek Romániába utazni a gyerekekkel, hiába nem feltétlenül védettek a betegséggel szemben – írja a Magyar Nemzet. Tehát aki a romániai utazás előtt biztonságban szeretné tudni magát és családját, annak legalább tízezer forintot kell fizetnie a vakcináért.

Mindez azokat a pedagógusokat érinti, akik önként, vagy azért, mert ezt kötelezővé tették számukra, részt vesznek a Határtalanul! elnevezésű programban. Ennek során a gyerekekkel a szomszédos országok magyarlakta területeire – köztük Romániába, elsősorban Erdélybe – utaznak. A kirándulások egyes költségeit pályázat útján a magyar állam finanszírozza, ám a nyertes pályázatok utazási dátumát utólag nem lehet megváltoztatni.

Magyarországon 1969-ben vezették be a kanyaró elleni védőoltásokat, amelynek köszönhetően a 47 éven aluli lakosság döntő többsége kapott legalább egy kanyaró elleni oltást. A kanyaró súlyos fertőző betegség, amelynek kezdetben influenzaszerű tünetei vannak: torokfájás, köhögés, magas láz. A beteg a tipikus kiütések megjelenése előtt négy nappal már fertőzhet, és a fertőzőképesség a kiütések eltűnését követően még négy napig tart.
 
Exit mobile version