Nem is gondolnánk mennyire egészséges, ha bringával tekerünk a munkába

Forrás: MTI | 2017. Április 20.
A munkába biciklizés jelentősen csökkentheti a rákos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozás kockázatát – állítják brit orvoskutatók.

A Glasgow-i Egyetem szakemberei ennek bizonyítására több mint 264 ezer, átlagosan 53 éves önkéntest vonták be a kutatásukba – részletezi a British Medical Journal (BMJ) szakmai lapban megjelent tanulmány.

A résztvevőket arra kérték, hogy jegyezzék fel, milyen módon – sétálva, kerékpárral, autóval vagy tömegközlekedéssel – jutnak el a munkahelyükre, majd haza a mindennapokban. A követéses tanulmány öt éve alatt a szakemberek nyomon követték az alanyok kórházi kezeléseit, valamint az elhalálozásokat is.

A különböző befolyásoló tényezőket is figyelembe véve a szakemberek arra jutottak, hogy a munkába sétálás, amennyiben a megtett távolság eléri a csaknem 10 kilométert hetente, a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásával, valamint az ezen betegségek okozta halálozások alacsonyabb kockázatával van összefüggésben. Ugyanakkor a rák okozta halálozás kockázata ebben az esetben nem alacsonyabb, mint azoknál, akik autóval vagy tömegközlekedéssel jutnak el a munkahelyükre.

Viszont azok esetében, akik kerékpárral jártak munkába, nemcsak a kardiovaszkuláris, hanem a rák okozta halálozás rizikója is alacsonyabb volt.

via GIPHY

A kutatók szerint annak is jótékony hatása lehet az egészségre, ha valaki az autót vagy a tömegközlekedést, valamint a sétát és a biciklizést ötvözve jut el a munkahelyére. És bár ezek rendkívül jó hírek, megfigyeléses tanulmányról lévén szó, ne feledkezzünk meg arról, hogy a szakemberek nem tudnak biztos összefüggést kimutatni ok és okozat között.

Exit mobile version