Szívszorító dologra keresett rá a 12 éves a veseátültetése előtt

nlc | 2017. Május 11.
A kis Jasmyn húsvét hétfőn került életveszélyes állapotba, miután meglévő vesebetegsége súlyosbodott és szívelégtelenséget okozott nála.

Miután a kórházba érve kiderült, hogy a 12 éves Jasmyn Campbell veséi mindössze két százalékban működnek, a kislány azonnal felkerült a vesére várakozók transzplantációs listájára. Édesanyja, Melody a Cairns Postnak elmondta, könyörgött az orvosoknak, hogy ő lehessen a donor.

Szívszaggató ilyen állapotban látni a gyermekemet. Minden áldott nap azt kívánom, bárcsak én szenvedhetnék helyette” – mondta, majd hozzátette, minden további nélkül vállalta a hosszadalmas kivizsgálásokat és azt is, hogy az átültetés után egy vesével kell majd élnie.

Mikor megtudta, hogy veseátültetésre van szüksége, Jasmyn érthetően nagyon megrémült. A férjemmel igyekeztünk őt megnyugtatni, elmondtuk neki, hogy a műtétnek alacsony a kockázata, és hogy utána majd sokkal jobban lesz. Egy dolgot felejtettünk el mondani neki, hogy azzal, hogy odaadom neki a vesémet, én sem kockáztatom az életemet.

A Crains Post cikke szerint Melody a hiányosságra Jasmyn telefonjából jött rá. “Rá akartam keresni valamire a Google-ben, mire feladta a lányom keresési előzményeit: az utolsó, amire rákeresett, az volt, »meghalhat-e az anyukám, ha nekem adja a veséjét«.”

A közelmúltban Melody a Facebook-oldalán tett közzé híreket kislánya állapotáról. Ebből kiderült, hogy Jasmyn jelenleg napi 11 órában dialízist kap, és készül a veseátültetésre. Az anyuka emellett köszönetet mondott minden rokonuknak és barátjuknak, akik mellettük állnak ebben a nehéz időszakban.

Olvass még többet az átültetésről az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version