Mikor derült ki, hogy beteg vagy?
Az egész úgy kezdődött, hogy a férjem mondta, hogy változott egy anyajegyem a hátamon. A bőrgyógyászatra több hónappal későbbre kaptunk időpontot. Közben a kisfiunk mellé vágytunk egy kistesóra, ám nekem elvileg spontán nem lehet gyermekem, ezért készültünk visszamenni a Kaáli Intézetbe kezelésre. Épp amikor kérni akartunk időpontot, szólt a férjem, hogy valami megváltozott rajtam, csináljunk terhességi tesztet. Először fel is háborodtam, hogy nekem nem lehet gyerekem spontán, csak pénzkidobás, és a kisfiamra való várakozás alatt láttam pont elég negatív tesztet, nem hiányzik egy új. Aztán végül csak megvettem a tesztet, a létező legolcsóbb, 3 perces fajtát. Együtt csináltuk meg, és a terhességet jelző csík előbb látszott, mint a kontroll csík. Ezután bejelentkeztem orvoshoz, hogy bizony pozitív a teszt, ekkor 2 cm volt már a baba, a 9. hétben jártunk.
Felgyorsultak az események, pár nap múlva a bőrgyógyászatra is vártak. Megnézték az anyajegyet, ami változott: nőtt, dudoros lett. Gondoltam, ha már ott vagyok, nézzenek meg egy másikat is, ami a karomon volt, és szintén változott, minimálisat nőtt, sík, szabályos, nem volt udvara, csak sötétebb lett. Ezzel egyből küldtek a sebészetre, 12 hetes kismamaként pedig már ott is voltam, szívem alatt egy babával, leműtötték az anyajegyet a karomról. Két hét alatt lett meg a szövettan, már a 14. terhességi héten voltam, ekkor közölték, hogy rákos vagyok: melanoma malignum cutis.
Mit mondtak az orvosok, milyen hatással van a rák a terhességre?
Először semmit, csak egyből ott helyben adtak időpontot az onkológiai bizottság elé, amire újabb két hetet kellett várni. Közben gőzerővel kerestünk sorstársakat, érdeklődtünk egészségügyis ismerősöktől, hogy mi várható, ha terhesen rákos valaki, mi szokott történni. Mondták, hogy a terhesség megszakítását szokták javasolni. Egy világ dőlt össze bennem.
Ott volt a kisfiam, akire éveket vártam, akit egy tojás nagyságú miómával együtt hordtam ki, aki egy kis csoda, hogy egyáltalán lombikkal sikerült, és fel kell nevelni. És itt egy másik csoda, aki spontán akar hozzánk születni, és akit most elvehetnek tőlem.
Remegő lábakkal mentünk a bizottsághoz, ahol kértek egy újabb műtétet, ám mire erre sor került, már félidős kismama voltam. A resectiót altatásban csinálják, de kismamaként engem nem altattak, folyamatosan kaptam az érzéstelenítőt, és szólnom kellett, ha fájdalmat éreztem. Hát bizony szóltam, kellett. Egy 2,5 cm mély, nyárfalevél nagyságú részt távolítottak el, az előző műtét környékét. Az újabb szövettannak ismét két hét kellett. Ez már negatív lett.
Végül szóba sem került az abortusz lehetősége?
Már 22. hetes terhes voltam, amikor elküldött a helyi onkológia a megyei kórházba melanoma-szakértőhöz, itt hallottuk azt a mondatot, amitől rettegtünk. Terhességmegszakítás. Korábbi kis nyomozásunk alatt mindig vártuk ezt a mondatot, de sehol nem hangzott el, mi pedig “sunnyogtunk”. Ha nem mondták, mi nem kérdeztünk rá, elvégre tudják az onkológián, hogy mit kell tenni. De a megyeiben kimondták. Aztán folytatta a doktornő a mondatot, hogy ugyan megszakítást szoktak javasolni, de mivel túl vagyok a félidőn, így programozott koraszülést javasol. Itt fellélegeztünk, hogy a baba megmarad.
Nagyon nehéz döntés lett volna, ha azt mondják, muszáj elvetetni…
Korábban latolgattuk, hogy ha javasolják a terhesség megszakítását, mit tegyünk, elfogadjuk az orvosok döntését, vagy szembemegyünk. De itt megnyugodtunk. A nőgyógyászom, aki a kisfiam előtti meddőségi kezeléseket is végigcsinálta velem, mellettem volt, támogatott. Talán ő volt az egyetlen ebben.
A terhesgondozáson én voltam a kismama, aki rákos, az onkológián pedig a rákos, aki kismama. Egyedül a megyei kórházban és a saját nőgyógyászomnál nem éreztem ezt.
Haladtunk mindkét vonalon, hol onkológiai, hol kismamavizsgálatokra jártam. Felvetődött több lehetséges hét a koraszülésre, végül a legelső napon, ami a helyi kórházban lehetséges, a 35. héten császármetszéssel világra hoztam a kislányom. A szülést levezető orvosi team mellett a PIC-részleg tagjai is jelen voltak, felkészülve a kislányom mielőbbi ellátására. Egy pillanatra láttam, és már el is vitték a PIC-re, ahol másnap találkozhattunk inkubátoron keresztül.
A szülés után kezdték el a rákot igazán kivizsgálni?
Igen, mert terhesség alatt nem tehettek ki mindenféle sugárzásnak, úgyhogy utána jöttek az elmaradt vizsgálatok. A PET-CT-n látszódott egy kis árnyék de a tumormarker jó volt. Fél év múlva került sor újabb CT-re, ahol kiderült, hogy az az árnyék változatlan, így biztos nem áttét. Tehát most már hivatalosan is tünetmentes vagyok, a kisfiam anya mellett nőhet fel, a kislányom pedig már egyéves, jól van, kicsit le van maradva a mozgásfejlődésben, kicsit gyengébb a tüdeje, első nap kapott oxigént is, de sokkal szerencsésebbek vagyunk sok koraszülött babánál, extrém koraszülötteknél pedig pláne.
Hogy lehet ezt a tortúrát terhesen lelkileg kibírni?
A férjem támogatása nélkül nem ment volna. Ő pontosan tudta, mikor mire, milyen szavakra van szükségem. A diagnózis utáni 2-3 hét maga volt a pokol. Nem tudtam a kisfiamat sírás nélkül megölelni, nem tudtam megsimogatni a kerekedő pocakom. Ultrahangképem például csak egy van, azt is kaptam, mert féltem képet kérni Jázminról. És amikor látta a férjem, hogy nem könnyű innen felállnom, ebből az első sokkból, elém állt, és azt mondta:
Most két lehetőségünk van: vagy felállsz, összeszeded magad, és megküzdünk ezzel a szarral, vagy eldöntjük, milyen virág legyen a sírodon.
Kegyetlen szavaknak tűnnek, de ő pontosan tudta, egy ilyen sokk kell az előző ellensúlyozására. Aztán mikor látta, hogy felálltam, az újabb mondata: “Te. Én nem sajnállak téged. Én a rákot sajnálom. Fogalma sincs, kivel kezdett ki. Ebbe most bele fog törni a bicskája.” Már lombik alatt is együtt megtanultuk, hogy mindig csak a következő lépésre koncentrálunk, mert sem a lombik, sem pedig a rák nem matek. Vannak statisztikák, de azokat egyetlen sejtem sem olvasta, úgyhogy kizárólag a következő lépésre koncentrálunk. Eddig bejött ez a hozzáállás.
Gyerekkori álmom mindig az volt, hogy legyen egy házam, egy férjem, egy kisfiam, egy kislányom és a kertben egy kutya. Az álmom összes tétele teljesült. Minden más csak ajándék. Igen, a rák is. Pont annyit vett el, amennyit adott. Kaptam is tőle sokat.
Azt üzenném mindenkinek, hogy járjanak szűrővizsgálatokra, mert nem az a baj, ha rossz a diagnózis, hanem ha későn derül ki.