Milyen a magyar ember fogazata?
Nem túlzok, ha azt mondom, mind a gyerekeknél, mind a felnőtteknél borzasztóak az állapotok. Sajnos gyerekcipőben jár a prevenció, pedig kis anyagi ráfordítással csodákat lehetne művelni.
Szomorú, de a legtöbben úgy hiszik, a fogászat nem egy gyógyító tevékenység, hanem egy olyan esztétikai iparág, mint a kozmetika vagy a plasztikai sebészet, és ha van pénz a zsebben, akkor mindent meg lehet csinálni. Pedig nem.
Volt például egy páciensem, aki egy kozmetikai cég plakátját hozta be, és kerek-perec megmondta, ő olyan mosolyt akar, mint a modellé. Hiába magyaráztam neki, hogy se az anatómiája, se a harapása nem teszi lehetővé a kivitelezést, nem fogadta el. Abban a hitben élt, hogy a fogászat olyan, mint a fodrászat, ahol nemcsak a hajat hosszabbítják meg, de a színt is kiválaszthatja.
Súlyosbítja a helyzetet, hogy a világháló tele van orbitális ostobaságokkal. Nincs annál rosszabb, mint amikor a páciens Dr. Google-nak köszönhetően előre diagnosztizál, megtervez, felépít egy kezelést – és a fogorvosi székben is ragaszkodik hozzá.
Képünk illusztráció – fotó: MTI/Rosta Tibor
Mi jellemző a páciensi körödre?
Fiatal a praxisom, a betegeim harminc-ötvenöt évesek, többségük jól szituált. A pácienseim zöme kinézetre mindig tüchtig: ápolt haj, hibátlan szett, manikűr, parfüm – csak a szájuk katasztrófa. Nem általánosítani szeretnék, de
gyakoriak a megdöbbentő esetek, amikor belenézek egy szájba, és képtelen vagyok elhinni, hogy egy csúcsvezető ül a székemben, aki a külsejére többet költ, mint amiből évekre rendbe tudnánk tenni a száját.
Nem hiszed el, de sokszor tehetős, fiatal, értelmes, jól öltözött embereknek olyan dolgok vannak a szájában, hogy nem tudom, hogyan képesek párkapcsolatban élni. Nem létezik, hogy egy partner ne érezné. Legkésőbb egy intim együttlétnél feltűnik a szájszag, de egy mosoly is lohasztó tud lenni. Hogyan tud csókolózni? Hogyan tud pasizni? Csajozni?
Nem értem, miért csak akkor jönnek, amikor esztétikailag már katasztrofálisak az állapotok. Ráadásul, amikor végre rászánják magukat a fogorvosra, akkor is csak a kirakati problémát szeretnék orvosolni, nem nagyon foglalkoznak azzal, hogy mik lennének még a fontossági sorrendben. Ráér! Nem látszik! Nincs vele gond! Nem fáj!
Nem arról van szó, hogy rettegnek a fogorvostól?
Igen, az emberekben mind a mai napig benne van a félelem, de mivel ma már teljesen fájdalommentes a beavatkozás, az injekció, a foghúzás már nem lehet kifogás. Eljön a pillanat, amikor már nem lehet tovább halogatni, be kell ülni a fogorvosi székbe.
Ott jellemzően hogyan viselkednek a páciensek?
A zöme hárít. “Apámnak, nagyapámnak is ilyen volt. A terhességben, szülésben, szoptatás alatt romlott el a fog. A válásra mentem rá. A férjem kisemmizett. Multinál dolgozom este 8-ig…”
Minden létező okot felsorolnak, hogy megnyugtassák magukat, de az, hogy én vagyok a felelős azért, ami a számban kialakult, na olyan nincs.
Senki nem vallja be, hogy mondjuk fogmosás után még megeszik egy kis csokit, és úgy megy aludni.
A diagnózis után a páciensek zöme kiborul – na nem magára, hanem a helyzetre. A legtöbben nagyon rosszul viselik, hogy tükröt mutatok nekik. Természetesen nem ez a célom, de így fogják fel. Sokan cseszegetésként élik meg, ha például megkérdezem, hogy az adott probléma mióta áll fenn, nekem ez fontos információ. Ha elmondaná, hogy mondjuk öt éve, akkor tudom, mennyi idő alatt alakult ki a baj.
Gyakran meg kell kérdeznem, és meg is kell mutatnom a helyes fogmosási technikát, amit a páciensek zöme ugyancsak rosszul él meg, és inkább támadásba lendül: Maga azt hiszi, hogy én nem mosok fogat? – vágnak vissza, pedig én csak az ínyüket szeretném megóvni. A legtöbb ember éppen ezért nem, vagy nagyon későn jut el hozzám. Fél, hogy kritikát fog kapni.
A másik kérdés, amit utálnak, ha megkérdezem, hogy mikor jártak utoljára fogorvosnál. Sokak számára ez is kínzó szembesítés, és inkább hazudnak. Van, aki azt mondja, hogy fél éve volt menedzserszűrésen, ahol azt mondták, minden rendben van – de persze a fogai leleplezik. Vitatkozni nem fogok, inkább csak arra koncentrálok, hogy megoldjuk.
Mennyire igaz, hogy a fogorvos egyben pszichológus is?
Abszolút. A kezelés közben mindent megtudunk a páciensről: családról, házi állatról, szeretőről, meddőségről, sikerekről, kudarcról. A fogorvosi székben sok olyan nővel találkozom, akik ha mérföldkőhöz jutnak – válás, megcsalás – akkor úgy kezdenek új fejezetet, hogy “megcsinálják magukat”. Ennek a folyamatnak a része a fodrász, egy új cici, az ajakfeltöltés és a fogászat. Hamar kiderül, hozzám is csak azért jönnek el, mert baj van az életükben. Ilyenkor sokkal nagyobbak az elvárások, azt hiszik, pénzzel mindent meg tudnak valósítani. Pedig nem. Sokan elfelejtik, hogy ezektől a külsőségektől nem változik meg az életük: a férjük nem megy vissza, nem hagyja el a szeretőt – sorolhatnám.
Igaz, hogy nem szeretünk költeni a fogainkra?
Ez részben igaz. A fogfehérítés és a fogkőeltávolítás kell, de csak a kirakat miatt, a többi nem fontos. Furcsa gondolkodás, de alapvetően
azt látom, hogy az 50 ezres telefonszámla nem sok, ám az 50 ezres koronadíj már az.
Voltak “extrém” pácienseid?
Volt olyan betegem, aki a műkörmökhöz használatos zseléből készített magának fogakat, és azokat valahogy fel is ragasztotta magának. Halálosan büszke volt a munkájára.
Egy másik extrém eset, amikor valaki azt akarta, hogy piócával gyógyítsam az ínygyulladását, de ez fel sem ér azzal, amikor a feleség a szeretőnek adta a kilincset. De erről nem mesélhetek!
Látszik a fogakon, ha valaki drogozik?
Persze! A fű például egyértelmű.
A hétköznapok során, amikor emberekkel találkozol, megnézed a fogaikat?
Persze, és túlzás nélkül mondom, hogy minden másodiknak odaadhatnám a névjegyem.
Van azért jó része is ennek a munkának?
Persze, jó is van a dologban, amikor palotát építünk a sivatagra, és azt még a szél sem fújja el. Elképesztően jó, amikor a páciensek megértik, mennyire jó érzés a szép, ápolt, egészséges fogsor, és mennyire megéri vigyázni rá. (Ennek persze része, hogy tudja, mennyibe került, és nem akarja újra kifizetni).