A vér útja a véradóktól a betegekig

I. állomás: Vérvételi osztály, felvételi ablak

Nagy a hőség, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) központjába mégis folyamatosan érkeznek a véradók. “Most még nem érzékelhető a szabadságolások idején jellemző visszaesés, ami szerencsés, hiszen a vérre egész évben ugyanakkora szükség van” – mondja dr. Nagy Sándor, az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese. “Nyáron semmivel sem kevesebb a baleset, műtét vagy betegség miatt vérátömlesztésre szoruló ember, mint az év bármelyik más szakaszában.”

Az adakozási kedvben hasonló mélyrepülés csak a téli influenza idején figyelhető meg. Ilyenkor itt kiemelt hangsúlyt fektetnek a donortoborzásra, hogy ne legyen fennakadás a vérellátásban.

Ez a központ jelenleg hazánk donorvér-keringésének szíve: ötven fővárosi intézményt lát el, vizsgálja az egész országból érkező mintákat, és feldolgozza az összegyűjtött vért. A szervátültetés és az őssejt-transzplantáció koordinációja is itt zajlik. A felvételi ablaknál folyamatosan zajlik a donorok azonosítása és az adatfelvétel.

“Kétféle ember nem lehet véradó: aki ezzel veszélyezteti a beteget, mert vérrel átvihető fertőzése van, illetve az, aki ezzel magát tenné ki kockázatnak” – mondja dr. Nagy Sándor. “A véradás itthon mindig is térítésmentes volt: az önkéntesség elve növeli a biztonságot, mert így az adományozók nem hallgatnak el kockázati tényezőket a pénz reményében.”

II. állomás: Véradó helyiség

Több ágy is foglalt: két donortól éppen vért vesznek, egyvalaki pedig már pihen. Egy egység körülbelül 4,5 deci vért jelent: egy alkalommal ennyit vesznek le, körülbelül tíz perc alatt. A csövekből steril műanyag zsákokba folyik a vér – ezek a feldolgozást és a tárolást is egyszerűbbé teszik, mint a korábban használt üvegek. Folyamatosan dolgozik alattuk a rázómérleg, mely alvadásgátlót kever a vérhez. A teli zsákok tároló- és szállítóládákba kerülnek, ezekben speciális hűtőelemek gondoskodnak az ideális hőmérsékletről. A mellettük lévő asztalon vérminták sorakoznak: a piros kupakosak vírus-, a lilák vércsoport-ellenőrzésre kerülnek innen.

A szoba, ahol az úgynevezett koncentrált vérelemgyűjtés zajlik, most üres: a speciális berendezésekkel itt csak a vérkomponensek egyik típusát, a trombocitákat vonják ki. Az úgynevezett trombocitaferezis egy hosszabb, egy-másfél órás beavatkozás, melyből körülbelül kétezer-ötszázat végeznek évente. Teljes vérvételből sokkal több van. “A zavartalan ellátáshoz éves szinten mintegy négyszázezer egység vérre van szükség, ez a mennyiség általában kétszázötven-ezer embertől jön össze, akik között vannak többszörös véradók. De sajnos egyre kevesebben és egyre kevesebbszer adakoznak, nem tudni, miért. Ráadásul a donorok egészségügyi állapota romlik, emiatt többeket ki kell zárni. Gondot jelent az elöregedés is: kevés a fiatal véradó, aki pótolná az idősebb generációt. Az irányított véradás viszont sok első véradót megszólít: ilyenkor kifejezetten hozzátartozóiknak, ismerőseiknek próbálnak segíteni az emberek. A személyes kötődés miatt bátrabban, próba szerencse alapon is eljönnek, hátha megfelelő a vércsoportjuk, és átmennek a szűrőteszteken. Esetükben nehézséget jelenthet az, hogy túlzottan szeretnének segíteni, ezért esetleg elhallgatják egészségügyi problémáikat. De még ezzel együtt is évi tizenöt-tizenhatezer egység vér jön be így. Érdemes tudni, hogy akár saját magunknak is gyűjthetünk vértartalékot, például műtét előtt” – tudjuk meg a szakértőtől.

Sokan vagyunk rendszeres véradók, vagy segítünk, ha pont a mi vércsoportunkra van szüksége valakinek. De vajon hová kerül ezek után ez a nagyon fontos, éltető rész a testünkből? A vér útját követtük.

Véradásra egyébként nem csak az OVSZ telephelyein van lehetőség.  “A kiszállásos vérgyűjtést végző csapatunk akár napi két-három helyre is elutazik hóban, fagyban vagy éppen rekkenő hőségben. A munkájuk nélkülözhetetlen, hiszen az éves vérkészlet jelentős része így jön össze. Már húsz-harminc donor reményében útra kelnek. Hétköznaponként főleg iskolákban és munkahelyeken gyűjtenek, hétvégén a szabadidős rendezvényeken próbálkoznak. A felszerelésüket maguk szállítják és pakolják, és van, hogy nagyon nehéz körülmények között vesznek vért. Manapság rekordnak számít, ha egy véradóhelyen sikerül százegységnyi vért összegyűjteni egy nap alatt, régebben a nagy gyárak, laktanyák miatt könnyebb volt a helyzet.”

III. állomás: Központi laboratórium

Az országban leadott vérminták háromnegyedét az OVSZ Központjának laboratóriumában vizsgálják be, a többit Debrecenben. A fővárosi labor első termében az úgynevezett vírusszerológiai vizsgálatok zajlanak, melyek során szűrőtesztek segítségével ellenőrzik, hogy van-e valamilyen fertőzésre utaló jel a vérben. “A vírusok szűrését öt zárt rendszerű automatával végezzük, jelenleg ezek a világ legnagyobb és legjobb gépei – mondja Kőszegi Andrea, a labor vezetője. – A gyanús mintákat kézi tesztekkel is tudjuk vizsgálni, és ha meggyőződünk arról, hogy probléma van, értesítjük a donort.” Adataikat, eredményeiket számítógépes rendszerben rögzítik, mindenkinek saját vonalkódja van, az orvosi titoktartás pedig az OVSZ dolgozóit is köti.

A labor másik feladata a leadott minták vércsoportjának felülvizsgálata. A tévesztést meg kell akadályozni, hiszen a beteg belehalhat abba, ha a saját vérével nem kompatibilis készítményt kap. “A vércsoportokat Karl Landsteiner fedezte fel 1900-ban, miközben saját és kollégái vérmintáján kísérletezett, ahogy az akkoriban megszokott volt. Transzfúzióval korábban is próbálkoztak már, de nem értették, hogy míg bizonyos esetekben működik a dolog, máskor belehal a beteg. Az áttörést az ABO-rendszer kidolgozása hozta meg. Mára összesen nyolc vércsoportot tartunk nyilván, ezek eltérő gyakoriságúak. Van kifejezetten ritka vércsoport, mellyel kevés donor rendelkezik, de persze erre a befogadói oldalon is kisebb az igény, mint az elterjedtebb típusokhoz tartozó készítményekre” – meséli dr. Nagy Sándor. Bár az elméleti ismeretek bővültek, és laboratóriumi eljárások rengeteget fejlődtek az elmúlt száz évben, még mindig az a legbiztonságosabb, ha a vércsoportegyezést a betegágy mellett, a készítmény bekötése előtt is ellenőrzik.

Sokan vagyunk rendszeres véradók, vagy segítünk, ha pont a mi vércsoportunkra van szüksége valakinek. De vajon hová kerül ezek után ez a nagyon fontos, éltető rész a testünkből? A vér útját követtük.

IV. állomás: Feldolgozórészleg

Idekerül a Véradási osztályon, a területileg ide tartozó vérellátókban és a kiszállásokon összegyűjtött vér. “Az első lépés a stabil, 24 fokos hőmérséklet elérése, majd a zsákok bekerülnek a centrifugába, mely szétválasztja a vérsejteket: a gépben tizenkét egység fér el egyszerre. A vér elemeiből ezután különféle készítményeket állítunk elő: a vörösvérsejt-koncentrátum harmincöt napig tartható el, a plazma két évig, míg a vérlemezkék csak öt napig” – magyarázza el Sohajda Réka részlegvezető.

Sokan vagyunk rendszeres véradók, vagy segítünk, ha pont a mi vércsoportunkra van szüksége valakinek. De vajon hová kerül ezek után ez a nagyon fontos, éltető rész a testünkből? A vér útját követtük.

V. állomás: Vérraktár

A cél az, hogy a készítmények megőrizzék életképességüket és funkciójukat. A címkéken nemcsak a készítmény típusát, eltarthatóságát tüntetik fel, hanem esetenként azt is, hogy hová kerülnek majd. “Innen adjuk ki a vért, a szállítást a kórházaknak kell megoldaniuk, az átadás után az ő felelősségük a vér kezelése” – mondja dr. Nagy Sándor, miközben kiérünk az udvarra, ahol a kiszálló csapat tagjai éppen induláshoz pakolnak. Közben befut egy sürgősségi vérszállítással foglalkozó cég autója is, új szállítmányért jöttek, mellyel egy budapesti kórházban fekvő beteghez száguldanak.

Sokan vagyunk rendszeres véradók, vagy segítünk, ha pont a mi vércsoportunkra van szüksége valakinek. De vajon hová kerül ezek után ez a nagyon fontos, éltető rész a testünkből? A vér útját követtük.

VI. állomás: Hematológia

“Már benne voltam a finisben – mondja a hölgy, aki akut limfoid leukémiával kezelnek a Szent László Kórházban –, de a rossz csontvelőértékek miatt újra kell kezdeni a kezelésemet.” Ez egy agresszív betegség, általános tünetekkel. Ha felmerül a gyanú, nagyon gyorsan megvan a diagnózis, nincs mese. “Ha valaki piros-lila pöttyökkel, foltokkal a végtagjain érkezik az ügyeletre, azonnal kinyomozzuk, mi az, akkor is, ha szilveszter éjjel van” – mondja Réti Mariann főorvos.

A hölgy két zsák – mert zsáknak hívják, esetleg zacskónak, de semmiképpen sem tasaknak, hiába terjedt el így – vért kap. Vörösvértestet, máskor egyéb kivonatot. A betegek általában két-három zsákkal kapnak, ha vérre van szükségük, de ha véreznek, akkor sokkal többet, “a határ a csillagos ég” – mondja Réti Mariann. “Volt beteg, akinek kezelésenként tíz-tizenöt adag plazma kellett, és száz kezelése volt, ki lehet számolni.” A komponenseket ráadásul egy-egy kezelésen belül is variálják, cserélik, szóval nagyon fontos, hogy mindig legyen mindenféle vér.

A Szent László egyébként is “nagy vérfogyasztó” kórház, évi egymilliárd forintnyi vért is elhasználnak, és nagyon gyakran kifogynak. “Nincs elég véradó az országban, sokkal több kéne” – mondja a főorvos, aki nem érzi a Facebookon terjedő kampányok hatását sem. “Az irányított véradás manapság nagyon nehéz, mert igaz, hogy egy-egy megható felhívásra elmegy boldog-boldogtalan, de kevesen ismerik a vércsoportjukat, és a végén nagyon kevés a használható komponens. Régen ez jobb volt, amikor kiskatonák ezrei álltak sorba vért adni szabadnapért. Ma már nagyon frusztrált mindenki, nincs idejük, erejük még erre is, és a munkaadók sem szívesen engedik el a dolgozóikat.”