Habfürdővel ünnepelte a nagy fogyást a férfi, aki eddig be sem fért a kádba

nlc | 2017. Augusztus 15.
Majdnem 90 kilótól sikerült megszabadulnia a túlsúlyos férfinak, aki most 20 év után végre az első fürdőjét is kiélvezheti.

A 37 éves Charles Pask valószínűleg úgy élvezte 20 év utáni első fürdőjét, mint senki más. A férfi ugyanis hosszú évek után most fért bele először a fürdőkádba, miután kemény munkával sikerült leadnia 88 kilót! 

A vészcsengő 2016-ban szólalt meg Charlesnak, mikor végignézte, ahogy egy közeli barátja rákkal küzd. A férfi ekkor elkezdett jobban odafigyelni testére és lassú, egészséges változtatásokkal rendre be is indult a fogyása. Pask teljesen lemondott a gyorskajáról és más egészségtelen ételekről, és 15 hónap alatt hat ruhamérettel lett kisebb!

 

A nagy fogyást egy nyugtató, illatos habfürdővel ünnepelte, ami azért jelentett különleges alkalmat, mert korábban be sem tudta volna préselni testét a kádba. “Húsz év után először egy cornwalli nyaraláson tudtam kádban fürödni, szürreális de fantasztikus élmény volt – magyarázza Pask –, és idén októberben először elég volt egy ülést foglalnom a repülőre, amivel Londonból New Yorkba megyünk majd a barátnőmmel.”

 

Metro

Exit mobile version