Évenkénti szűréssel 40 százalékkal csökken a mellrák miatti halálozás

MTI | 2017. Augusztus 22.
Amerikai kutatók új tanulmánya szerint a negyven év feletti nők évenkénti szűrésével megelőzhető a legtöbb mellrák miatti halálozás.

Elizabeth Arleo, a Weill Cornell Orvostudományi Egyetem és a New York-i Presbiteriánus Kórház mellrákszűrésre szakosodott radiológusa kutatásai alapján megállapította, hogy a 40 és 80 év kötött végzett éves mammográfiai vizsgálatok 40 százalékkal csökkenthetik a mellrák miatti halálozást. A szakember számítógépes modelleken vizsgálta a mellrákszűrés előnyeit és hátrányait.

A jelenleg érvényben lévő hivatalos ajánlás szerint a kor előrehaladtával elegendő ritkábban elvégezni a szűrést, az ennek megfelelő protokoll 23-31 százalékkal csökkenti a mellrák miatti halálozást.

Arleo, aki a Cancer című folyóiratban publikálta eredményeit, hangsúlyozta, hogy kutatása szerint a negyven éves kor utáni évenkénti szűrés a legjobb stratégia a mellrák miatti korai halálozás elkerülésére.

Az Amerikai Rák Társaság és egy kormányzati testület, az Amerikai Prevenciós Munkacsoport is elismeri, hogy a negyven év feletti éves szűréssel több mellrákos esetet lehet diagnosztizálni. Azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a szűrések ebben az életkorban hozzák a legtöbb hamisan pozitív eredményt.

Otis Brawley, az Amerikai Rák Társaság orvosvezetője szerint egy negyven éves nő, akit évente szűrnek, nagy valószínűséggel kap hamisan pozitív eredményt, miközben annak esélye, hogy a teszt megóvja az életét, nagyon csekély. Úgy 47-48 éves kor után fordul meg az előny-hátrány arány: vagyis akkorra a szűrés előnyei elnyomják a túldiagnosztizálás ártalmait.

Ennek megfelelően az Amerikai Rák Társaság azt javasolja, hogy 45 év után kezdjék az évi rendszerességű szűrést, és 55 éves korig folytassák. A Prevenciós Munkacsoport viszont 50 éves kor felett szűrné kétévente a nőket. Ugyanakkor mindkét csoport azt javasolja, hogy az egészségük miatt aggódó nők számára lehetővé kell tenni, hogy minél korábban eljárhassanak a szűrésekre.

Exit mobile version