Egy kínai egyetemen le kell fogyni a jó jegyekért

nlc | 2017. Október 18.
Egy kínai egyetem a túlsúly ellen küzdve indította különleges programját, melynek lényege, hogy a fogyás mértéke az iskolai jegyeken is meglátszik.

Nem mindennapi kezdeményezéssel állt elő a Nancsingi Egyetem, ahol egy speciális programmal motiválnák a diákokat a fogyásra. A túlsúly elleni harc részeként indított program lényege, hogy a diákok leadott kilóit beszámolják tanulmányi eredményükbe, így ösztönözve őket a mozgásra és diétára. Az ötlet egy professzor fejéből pattant ki, aki úgy látta, a diákokat nem igazán érdekli saját testalkatuk. Ráadásul a program jelentősége hatalmas: a beiratkozó diákok jegyeinek 60%-át határozza meg sportteljesítményük (egészen pontosan fogyásuk), és mindössze 40%-ban múlik tanulmányi eredményeiken. A minimumkövetelmény egyébként az eredeti súly 7%-ának ledobása.

Persze nem jelentkezhet bárki a könnyű ötösért: a programban csak olyan diákok vehetnek részt, akiknek orvosi vizsgálaton megállapítják, hogy testzsírjuk több mint 30%, testtömegindexük pedig meghaladja a 28-at.

 

OddityCentral

Exit mobile version