Minividámparkká változtatták az ijesztő orvosi gépeket

nlc | 2017. November 13.
Közel 30 kórházban ötletes módon érték el, hogy az orvoshoz érkező gyerekek ne ijesztő tortúraként, hanem izgalmas kalandként lássák a vizsgálatokat.

Egy nagy amerikai cég ipari formatervezők segítségével 27 gyerekkórházban alakította át a különböző képalkotó vizsgálatokhoz szükséges eszközöket, hogy megkönnyítsék a kis páciensek életét.

Egyikük, Doug Dietz ismerte fel, hogy az MRI- és CT-vizsgálatok, bár nem járnak fájdalommal, sokszor félelmetesek lehetnek a gyerekek számára, hiszen egy furcsa, nagy gépbe kell befeküdniük, ahol szűk a hely, ráadásul mindenféle furcsa zúgó-kattogó zajt is hallanak. Dietz egy MRI-re váró kislány félelmét látva jött rá, hogy ezen lehetne változtatni.

„Épp megterveztem egy hagyományos MR-gépet – mesélte Dietz TED-előadása során –, amikor szemtanúja voltam, ahogy egy fiatal család megérkezett a vizsgálatra. Ahogy közeledtek, akkor láttam, hogy a kislány csendben sírt, az apukája pedig azt mondta neki, hogy most kell nagyon bátornak lennie.”

Ahogy beléptek a vizsgálóba, Dietz az ő szemükön keresztül ismét megnézte az általa tervezett orvosi eszközt, amelyen akkor még nem szerepeltek a vidám színes festések.

A gyerekek a vizsgáló falára festett mese szereplőivé változhatnak (Fotó: GE Healthcare)

„Az egész olyan volt, mint egy bézs színű bűnügyi helyszín, mivel tele volt kis sárga figyelmeztetésekkel, hogy a szülők hova álljanak  – magyarázta a formatervező szakember. – Az egész szoba kicsit sötét, a pislákoló neonfényeknek köszönhetően pedig a gép maga úgy néz ki, mint egy hatalmas tégla, egy lyukkal az oldalán. Ráadásul ez a gép szörnyű hangokat adott ki, a kislány teljesen meg volt rémülve. A szülei pedig nem tudták, hogy mit mondjanak neki.”

Az űrhajós vizsgálóban az MR-gép maga az űrhajó (Fotó: GE Healthcare)

Dietz ezután munkatársával, Eric Kemperrel dugta össze a fejét, hogy megoldást találjanak erre a problémára. A nyerő ötlet pedig az lett, hogy az ijesztő gépek köré izgalmas kalandokat bemutató rajzos történeteket kerekítsenek. Készült olyan design, amely űrhajós utazásra hívja a kicsiket, de van kincses sziget kalózokkal, dzsungel különféle állatokkal és erdei tábor tábortűzzel. A gépeket működtető technikusokból néhány mondat segítségével túravezetők lettek, a főszerepet pedig természetesen a gyerekek játsszák.

Így már nem félelmetes kínzógépről, hanem menő űrhajóról van szó! (Fotó: GE Healthcare)

„A gyerekeket úgy kellett lefeszegetni a szüleik lábáról, és általában végigsírták a vizsgálatot” – mondta Kathleen Kapsin, a Chilren’s Hospital of Pittsburgh radiológiai osztályának vezetője. „Most már maguktól jönnek be, és nagyon izgatottak.”

De van olyan kórház például, ahol kalózkapitányként indulhatnak kalandra a kis páciensek (Fotó: GE Healthcare)

A szuperül dizájnolt gépeket elnézve ezt nem is csodáljuk.

Exit mobile version