Tátongó lyuk maradt a fenekén plasztikai műtéte után

Szántó Eszter | 2018. Július 24.
Fájdalmas következményekkel járt a fenékplasztika, most órási lyuk tátong a nő hátsóján.

Veleszlava Grigorjeva azt állítja, hogy a plasztikai műtét óta nem tud ülni, ezért utazáskor három helyet kell foglalnia a repülőn. Az átszámítva kb. 9 millió forintba kerülő beavatkozás után ugyanis egy lyuk nyílt a nő fenekén. Most orosz ügyészek vizsgálják, hogyan keletkezhetett ilyen seb, miután az orvosok kitisztították a tályogot.

A 40 éves nőnek nem ez volt az első plasztikája a klinikán. Először melleit csináltatta meg, de már ott is problémák voltak a végeredménnyel, a nő elmondása szerint ugyanis mellbimbói túl magasan helyezkedtek el a beavatkozás után. Miután új műtétet végeztek el rajta, az orvos ajánlotta Grigorjevának, hogy a fenekét is műttesse meg.

„A műtét utáni reggel a fenekem alján a sebem szivárgott, körülötte pedig minden kék és fekete volt. Az orvos azt mondta, ez normális. Öt napot töltöttem a klinikán, majd hazaküldtek, de még akkor is szörnyű fájdalmakkal küzdöttem. Három nappal később fényképeket küldtem a sebészemnek, bemutatván, hogy a fenekem állapota ismét rosszabbodott, mire azt válaszolta, menjek el masszíroztatni.”

Három héttel később Grigorieva végül egy másik orvost keresett fel problémájával, aki megállapította, hogy egy nagy tályog keletkezett a nő fenekén, de nem vállalta, hogy segít, így végül a műtétet végző orvos kezelte a sebet, és antibiotikumot írt fel a nőnek. 

Három hónappal később Grigorieva nem tudott járni. Végül Moszkvába repült, ahol eltávolították feneke egy részét, hogy meggyógyuljon. Grigorieva most sem tud normálisan járni, dolgozni vagy autóba ülni, ráadásul kocsiját el kellett adnia, hogy ki tudja fizetni az orvosi kezelést. 

Mirror

Exit mobile version