Megőrjíti a lakókat a Duna Aréna kék díszkivilágítása

nlc | 2018. Augusztus 14.
Alkonyattól pirkadatig fényárban úszik a komplexum, a környékbeliek pedig nem tudnak pihenni. Az üzemeltető szerint minden szabályos, a szakértő szerint viszont zavaró lehet a fényár.

Lassan rendeződik a Duna Aréna és a Dagály strand helyzete, az uszodakomplexumról visszabontották a lelátók egy részét, a szabadtéri fürdő pedig kedden kinyitott.

A helyiek azonban mégsem tudnak örülni, ugyanis a Duna Aréna LED-es kivilágítása alkonyattól pirkadatig világít a vizes vb óta. Ez pedig zavarja a lakókat, a kékes fény bevilágít a szobákba is – írja a Hvg.hu.

Számtalan tiltakozó e-mail hatására tompították a kék fényforrást, de csak az arénához kapcsolódó építkezésen, az épület továbbra is fényárban úszik.

A Bp2017 Kft. az egyik panaszkodó lakónak azt válaszolta, hogy a díszkivilágítás megfelel az előírásoknak. A lámpák az épületre irányulnak, az érintett, 300 méterre fekvő lakásoknál pedig a visszaverődő fény már elhanyagolható mértékű.

Egy fényszennyezéssel foglalkozó egyetemi tanár szerint azonban az általában használt mérőszámok nem mutatják jól a megvilágítás szubjektív hatását, mivel a fény kék színű, amelynek hétszeres a hatása a teliholdhoz képest. Vagyis a vizsgált lakásokban zavarhatja a lakókat az aréna díszkivilágítása.

Augusztus 11-től tíz napra lekapcsolják esténként a Duna Aréna fényeit, de nem a lakók, hanem a dunavirágzás miatt. A kék fény ugyanis megtéveszti a kérészeket, amelyek a víz helyett az aréna környékére petéznek. Úgy tűnik, a kérészek érdekérvényesítő képessége jobb, mint a lakóké.

Exit mobile version