„Gyűlölöm ezt a fiút, akit mindennap a tükörben látok, mert ez nem én vagyok” – idézi a The Sun című brit bulvárlap Tomasz Nadolskit. A 25 éves lengyel fiú azt mondja, a nagyon ritka, hibás gének okozta Fabry-kór miatt maradt a külseje egy 12 éves fiúé, ami az élete szinte minden területén problémát okoz számára.
„25 éves vagyok, és szeretnék annyinak is kinézni” – panaszolja, majd hozzáteszi, az első tünetek hétéves korában jelentkeztek: gyomor- és végtagfájdalmai lettek, valamint minden étkezés után kihányta, amit megevett. „A szüleim bizonytalanok voltak. Látták, hogy valami nincs rendben, de elhitték az orvosoknak, hogy mentális beteg vagyok, és csak többet kellene ennem.”
Tomasz a lapnak elárulta, az állapota a mai napig kihat a kapcsolataira: ha épp otthon van, egyedül ücsörög a szobájában. „Magányos vagyok, a családom nem támogat már évek óta” – mondja, majd hozzáteszi, kiskamasz külseje miatt rengeteg kellemetlenség éri a mindennapokban is. „Össze se tudom számolni, hányszor mutogattam a személyimet csak azért, hogy végre elhiggyék a koromat.”