Megható fotó készült négy ráktúlélő kislányról, amikor újra találkoztak

nlc | 2018. Szeptember 19.
A lányokat ugyanabban az amerikai kórházban ápolták betegségük alatt. Két évvel később most újra találkoztak, az eseményről pedig vidám képek készültek.

A floridai Johns Hopkins All Children’s Hospital egykori kis lakói, vagyis Ava, Lauren, McKinley és Chloe ma már egészségesek, azonban két évvel ezelőtt mindegyikük szülei rettenetesen aggódtak, mert mindannyiuknál a rák valamilyen formáját diagnosztizálták. Ava, Lauren és McKinley a leukémia, Chloe pedig a tüdőrák egyik formájában szenvedett.

A lányok a kezelés során, két évvel ezelőtt (Fotó: Johns Hopkins All Children’s Hospital)

„Amikor először lefotóztuk őket, épp mind a négyen kezelés alatt álltak” – nyilatkozta a Fox 13 Newsnak Alyssa Luciano, Ava anyukája. „Csodálatos látni, hogy milyen messzire jutottak azóta.”

A most 4-5 éves lányokról az első fotót egy spontán ötlettől vezérelve készítették, a kislányok azonban a kórházi ápolás során nagyon összebarátkoztak. Most már egyiküknek sem volt szüksége a kezelésre, azonban, hogy más beteg gyerekeknek inspirációt nyújtsanak, újra összejöttek a kórházban, ahol mindegyikük egy arany „Survivor” (túlélő) feliratú pólóban állt a kamera elé.

„Mi is készen vagyunk” – mondta Lauren anyukája a hírcsatornának azután, hogy kislánya megkongatta a sikeres kezelés végét jelző csengettyűt a kórházban. „Lauren 3 éves volt, és nem volt egy szál haja sem, de a kórházi barátai is így néztek ki, így könnyebb volt számára elviselni ezt az állapotot.”

A négy kislány a Survivor feliratú pólóban (Fotó: Johns Hopkins All Children’s Hospital)

„Fantasztikus érzés volt, hogy más – hasonló cipőben járó – anyukákkal megismerkedhettünk” – tette hozzá Karen Moore, McKinley anyukája. „Nagyon sok erőt adott, hogy másokkal együtt nézhettünk szembe a nehézségekkel.”

Az Egyesült Államokban szeptemberben a gyerekek rákos megbetegedéseire hívják fel a figyelmet a Childhood Cancer Awareness Month során, ezért a négy kislány anyukája már meg is beszélte, hogy jövőre ismét találkoznak, és újabb képen örökítik meg a lányok fejlődését.

Exit mobile version