Radiológushiány miatt halhatott meg egy beteg a Honvédkórházban

Sipos Márta | 2018. December 06.
A középkorú nőt háromszor szállítottak oda-vissza két telephely között, mire a műtőbe került, már késő volt.

Néhány héttel ezelőtt a hvg.hu számolt be róla, hogy szeptember óta nincs radiológus a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén, a munkaerő-hiányos helyzet pedig a biztonságos betegellátást is veszélyezteti. A hírportál most azt írja, a hétvégén elhunyt egy középkorú nő, akit háromszor szállítottak oda-vissza a két telephely között, mire pedig kiderült, hogy mi a baja, már nem tudták megmenteni az életét.

Mi is megírtuk: a Podmaniczky utcai telephelyen a közelmúltban felmondott az utolsó radiológus is, ezért nem tudják elvégezni a személyes orvosi felügyeletet igénylő ultrahang-vizsgálatokat. Ez azt jelenti, hogy ha egy beteg ilyesmire szorulna, át kell őt szállítani a Róbert Károly körúti központi telephelyre, majd a vizsgálat után vissza kell szállítani őt a Podmaniczky utcába, ahol az eredmények ismeretében dönt róla az ügyeletes orvos.

A halálesetről Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, oxiológus számolt be csütörtök reggel a Facebookon. A bejegyzésben az áll, hogy a beteg az ájulás szélén, folyamatos görcsökkel, 200-as vérnyomással került a Honvédkórház sürgősségijére. A nőt innen a Podmaniczky utcai telephelyre szállították, onnan két óra várakozást követően pedig, mivel nem volt radiológus, vissza kellett szállítani őt a Róbert Károly körútra. Újabb több órás várakozás következett, majd elvégezték az ultrahangos vizsgálatot. Mint kiderült, a betegnek érszűkülete volt, emiatt elhalt a beleinek egy része. Másnap megműtötték, ekkorra azonban már késő volt: lánya elmondása szerint „túl nagy rész halt el, élettel nem összeegyeztethető állapotot találtak” az orvosok, reggelre pedig a nő elhunyt.

„Nem nyugszik bennem a gondolat, hogy ha időben szakszerűen ellátják, a vizsgálatok az állapot súlyosságának megfelelően gyorsabban készülnek el, és előbb kerül a műtőbe (36 óra telt el az ügyelet felé kezdeményezett telefontól a műtétig, és ez egy nagyon gyors lefolyású betegség), akkor megmenthető lett volna”

– idézi az elhunyt nő lányának levelét Kunetz Zsombor.

Az egészségügyi szakértő ehhez annyit tett hozzá, sajnos egy olyan betegségről van szó, amit nagyon nehéz felismerni, emiatt pedig még a fejlett egészségügyi ellátórendszerekben is gyakori a betegek halálozási aránya.

De itt kivételesen nem arról volt szó, hogy a kórházból a beteget elküldték volna. A vizsgálatokat elkezdték. Sajnos azonban a Honvéd Kórháznak – mint többször is írtam már – úgy van sebészeti ügylete az egykori MÁV Kórházi telephelyén, hogy nincsenek a minimumfeltételek ott biztosítva, ugyanis ott nincs radiológus, aki azonnal elvégezhette volna a vizsgálatot

– írta Kunetz Zsombor.

KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ. RADIOLÓGIAI BERENDEZÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONTJÁBAN (BRUZÁK NOÉMI, MTI)

Exit mobile version