„Van kiút”- A Bethesda Gyermekkórház ADHD Ambulanciáján a szülőkre is odafigyelnek

„Nálunk az óvónő jelezte, hogy valami nem stimmel. Egy átlag gyerekcsoportból eléggé kiütközik egy ilyen gyerkőc, mert folyamatos mozgásban van, mindig rá kell figyelni. A nevelési tanácsadóban mondták, hogy valószínűleg ADHD-s” – meséli Ilona most 7 éves kisfiáról. „Elkezdtem utánaolvasni a dolognak, teszteket töltöttem ki, és rájöttem, hogy egy csomó minden stimmel, az alvászavar, az, hogy keveset alszik, hogy korán felkel, hogy folyamatosan menni kell, hogy kicsi a fájdalomküszöbe, hogy nem egy sírós gyerek, hogy nincs félelemérzete. Ezek után állt össze a kép. A családban csak legyintettek, mindig elintézték annyival, hogy csak eleven. »Hát fiú gyerek, persze, hogy mozgékony. Örüljünk neki, hogy nem a sarokban ül« – mondták. De ez hosszú távon azért nincs rendben.”

Kisfia most elsős, az iskolában három hónap után jelezték Ilonának, hogy problémák vannak vele.

A rosszaságot ezek a gyerekek nem direkt csinálják, nincsenek tisztában vele, hogy ennek milyen következményei vannak.

Velük nagyon karakánnak és következetesnek kell lenni, nem szabad megenyhülni. Ha valaki nem ilyen, akkor nagyon könnyen a feje tetejére nőnek. Igenis irányítani kell őket, és kőkemény szabályrendszert kell kialakítani, amelynek keretei között ők is tudnak mozogni.

Számukra is az a legnagyobb szabadság, amikor tudják, hogy meddig mehetnek el.

Esetkoordinátorok segítik a családokat

„Az ADHD az egyik legjobban ismert a pszichiátriai betegség, nagyon sok mindent tudunk a hátteréről. Genetikailag az egyik legerősebben meghatározott kórképek között tartjuk számon” – mondja dr. Csiky Miklós, gyermekpszichiáter főorvos, a Bethesda-kórház ADHD Ambulanciájának vezetője. „Ezekre a gyerekekre és felnőttekre egy eltérő idegrendszeri fejlődésmenet jellemző, az idegrendszer bizonyos részeinek struktúrája és működése eltér az átlagostól.” Ez számos tünetet okoz, melyek közül a két legjellemzőbb a figyelemzavar és a hiperaktivitás. Ma Magyarországon a becslések szerint 70-100 ezerre tehető az érintett gyerekek száma, de a felnőttekkel együtt összesen félmillió ADHD-s lehet. Az egészségügyi rendszerek adatai szerint közülük ötezer alatt van azoknak a száma, akik megfelelő kezelésben részesülnek. A gyermekpszichiáterek mellett  néhány kifejezetten ADHD-val foglalkozó ambulancia is van az országban. Ezek egyike a fővárosi Bethesda Gyermekkórházban működik.

Az ambulancia a Városliget tőszomszédságában, egy régi családi házban található. Különlegessége, hogy az orvosok mellett a gyerekekkel esetkoordinátorok is foglalkoznak. Ők  azok a szakemberek, akikkel a családok először kapcsolatba kerülnek. A feladatkörük szerteágazó, többek között megtanítják a szülőknek a viselkedésterápia alapjait, ha kell, konzultálnak az iskolával, segítséget nyújtanak a diéta kialakításában, de irányt mutatnak akkor is, ha a szülők tanácstalanok egy-egy nehezebb élethelyzetben.

„Általában az iskola jelzi először a szülőknek, hogy gond van a gyerekkel, épp ezért az ambulancián a 7-8 éves korosztály az, ami leggyakrabban megjelenik” – meséli Sorompóné Fléger Ildikó esetkoordinátor, terapeuta, az ADHD Ambulancia ápolásvezetője. „Öt éve indult útjára az esetgazdarendszer. A bejelentkezéskor, illetve a diagnosztikus folyamatot követően, a terápiabeállítás és a gondozás során, első körben hozzánk fordulnak gond esetén a családok, és sokszor a szülőnek már ez is elegendő segítség. Nekünk, esetgazdáknak abban van nagy felelősségünk, hogy ha azt látjuk, hogy  a mi segítségünk már nem elég, akkor mielőbb összehozzuk a családot a kezelőorvossal.”

„A magatartása miatt bántották”

Ildikó személyes érintettsége miatt kezdett ADHD-val foglalkozni. Lánya, Anett  tökéletes példája annak, hogy valaki ADHD-sként is lehet sikeres az életben. De a kezdet azért számára sem volt könnyű. „Gyerekként azt éltem meg, hogy fura vagyok, de akkor még nem tudtuk, hogy ez az ADHD miatt van.

Mindenben fura voltam. Például sosem fáradtam el, sokkal jobban megérintettek más emberek bajai, és nem értettem, hogy ez a többieket miért nem zavarja. Afféle Maugli-lányként inkább az állatokkal szerettem együtt lenni, és nem nagyon szerettem az embereket. Sokkal inkább a mozgásos játékok érdekeltek, a lányos dolgokat ma sem értem. Borzasztóan zavartak a zajok, és nem szerettem, ha megérintenek.

 Anettnek sok problémája volt az iskolában. „Egyszer bezártak a terembe, mert rossz voltam, ezért nekem kellett rendet rakni a többiek padján is. Én ezt úgy oldottam meg, hogy minden cuccot, ami az asztalon volt, kidobtam az ablakon.” Édesanyja szerint Anett a tipikus ADHD-s karriert futotta be. „A magatartása miatt bántották. Tornából úgy volt 3-as, hogy előtte sporttagozatos suliba járt, és három évig szertornázott, rajzból is csak 4-est kapott, pedig egyértelműen tehetséges volt. Ő ezeknek köszönhetően egyre kevésbé hitte el, hogy a felnőttekben megbízhat, és egyre negatívabb lett a gondolkodása.”

„Fontos az, hogy be tudjuk állítani a jó vágányra”

Anett 21 éves volt, mikor világossá vált számára, hogy a problémáit az ADHD okozza. Gyerekként már látták pszichológusok, akkor azt mondták, hogy hiperaktív, és ha jó kezekbe kerül, akkor bármire képes lesz, ha nem, akkor lesz vele gond.

„12 éves korig a gyerekek alapvetően ösztönlények, attól kezdve kezd el a tudatosság szerepet játszani a viselkedésükben. Egy ADHD-s akkor jön rá leginkább, hogy valamit változtatnia kell. Az első lépés sajnos az, hogy elkezdi kellemetlenül érezni magát, érzi, hogy ez így nem jó. Elkezd technikákat kitalálni arra, hogy valami változzon, de ez nem mindig a helyes útvonal” – mondja Ildikó. „A szülőknek azt szoktuk mondani, addigra el kell érni, hogy a gyerek hajlandó legyen a szülővel és velünk együttműködni. Ekkor ugyanis két út van,

ha 12-14 éves korára nem tudjuk elérni, hogy hallgasson ránk, akkor el fog menni a deviancia felé, mert ő ott valamit kezdeni akar magával, változtatni akar azon a helyzeten, ami kialakult körülötte. Nagyon fontos az, hogy be tudjuk állítani a jó vágányra.

Anett azt mondja, számára ebben az időszakban a Bethesda okozta az átfordulást. „Önkénteskedtem az onkológiai osztályon, rajzoltam a rákbeteg gyerekekkel. Nem csavarogtam, hanem itt voltam, és a  gyerekekkel foglalkoztam. Engem szerintem ez mentett meg.”

Nincsenek egyedül

Anett ma családterapeutaként dolgozik ADHD-ban érintett családokkal. „A kamaszkor nagyon nehéz időszak, amikor azt érzi egy kamasz, hogy más, mint a többiek, és nem tudja, mi lesz vele. Amiért jó, hogy én foglalkozom ezekkel a gyerekekkel, az az, hogy nagyon jól tudom, hogy mit élnek meg. Én tényleg elfogadom, és ezt a gyerekek is érzik, jó kis receptoraik vannak erre. Volt például egy srác, aki mindig azt mondta, hogy ti nem tudjátok, milyen ez, hogy én mit érzek. Én akkor elmondtam neki a saját történetemet, és akkor átfordult benne valami. Leszokott a drogról, és befejezte az iskolát.”

Az ADHD-ra sok család rámegy, statisztikai adatok is mutatják, hogy jóval nagyobb arányban válnak el az ADHD-s családokban, mint egyébként. Épp ezért az ambulancia keretein belül Ildikó öt éve elindított egy szülőcsoportot. „Tudtam, hogy nekem sem volt könnyű szülőként, és gondoltam, ez segíthet. Az elején csak pár ember volt, mostanra annyira beindult, hogy 60 család van a várólistán.”

Egy-egy csoport öt alkalommal jön össze. Megismerkednek az összes viselkedésterápiás lehetőséggel, megtanulják, hogyan kommunikáljanak másképp a gyerekekkel, átbeszélnek különböző szituációkat, aminek során egymástól is tanulnak.

A szülőcsoport azért is jó, mert a szülők elhiszik, hogy nem ők a rossz anyák meg apák, látják, hogy nincsenek egyedül, és hogy van kiút ebből a helyzetből.

Általában ezek a szülők később is kapcsolatban maradnak egymással.” Ildikó azt mondja, eleinte az apukák nem nagyon jöttek ezekre az alkalmakra, de most már egyre többen jelennek meg, még elvált feleknél is. „A terápiás vagy a szülőcsoportos beszélgetések segítenek abban, hogy megértsék egymást, a gyereket, és előfordul az is, hogy valamelyik szülő itt jön rá, hogy ő maga is ADHD-s. Én ilyenkor azt javaslom, hogy próbáljon meg a belső érzéseire hagyatkozni, innen ötleteket meríteni egy-egy nehezebb helyzet kezelésekor. Gondoljon bele abba, milyen volt ő picinek, hogyan tudott gyerekként egy adott helyzetből kijönni. Sokszor azt mondják, hogy onnantól tudták igazán jól kezelni ezt az egészet, mikor megértették a gyereküket, és ehhez legtöbbször saját magukon keresztül vezetett az út.”

„Kilógok a sorból”

„Nekem az a legborzasztóbb dolog ebben, hogy ezek a gyerekek szoronganak, és tisztában vannak azzal, hogy mások. Azt érzik, hogy »semmire se vagyok jó, semmiben sem vagyok jó«, nincs sikerélményük, ez egy nagy belső feszültség számukra. A kisfiam mondta épp tegnap, hogy érzi azt, hogy kilóg a sorból. És ezt egy 7 éves gyerek szájából hallani nagyon rossz” – mondja Ilona. „Én attól rettegek a legjobban, hogy ha ez később felgyülemlik, annak milyen következményei lesznek. Ezért próbálok mindent megtenni azért, hogy ne rögzüljön benne ez a sok negatív gondolat és érzés. De nagyon nehéz mindig ugyanazokat a köröket lefutni, megértetni olyan emberekkel ezt, akik külső szemlélőként nem tudják, hogy milyen lehet egy ilyen gyereknek és egy ilyen családnak. Nagyon erőt próbáló dolog ez egy szülőnek is.”

Csiky doktor szerint a szülők és a gyerekek nagy részének, főleg 12 év fölött, amikor az önreflexióra való képességük jobb, megkönnyebbüléssel jár, mikor kimondják, hogy mi is ez a probléma, hogy ez nem egy megmagyarázhatatlan valami, hanem ezt meg lehet érteni, és lehet kezdeni is vele valamit. Ráadásul azokat a tulajdonságokat, viselkedési attitűdöket, amelyeket most negatívan ítél meg a környezet, később, felnőtt korukban akár a javukra is tudják fordítani.

Az ADHD-s gyerekek csúcsokat tudnak döntögetni. Az biztos, hogy ők soha nem fognak az állóvízben megülni, hanem tesznek a változásért

– mondja Ildikó. „Most a világ nem közelít a legjobban hozzájuk, mert még mindig azt gondoljuk, kicsit poroszosan, hogy a gyerek üljön a fenekén, fogja be a száját és csinálja a dolgát. Ehelyett azonban inkább azt kellene, hogy kereteket találjunk ki számukra, és ne öljük meg egymást azzal, hogy értelmetlen vitákat provokálunk.”

A képek magánarchívum részei, felhasználásuk csak engedéllyel lehetséges!