Nagyobb baj lehet a veszprémi kórházban, mint gondoltuk

Sipos Márta | 2019. Március 01.
Ágyakat számolnak fel, osztályokat vonnak össze az orvoshiány miatt.

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy rövid időn belül felmondott az érsebészek fele a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban, s közülük van, aki már csak magánrendelésben fogadja a betegeket. Egyes hírforrások szerint a felmondások miatt már előfordult, hogy egy komoly beavatkozást igénylő beteget nem tudott fogadni a kórház.

A 24.hu most arról ír, ennél is nagyobb gondok lehetnek a veszprémi kórházban, az általános orvos- és ápolóhiány miatt ugyanis ágyak megszüntetése és osztályok összevonása is szükségessé vált a közelmúltban, illetve olyan is előfordul, hogy nem szakorvosok ugranak be ügyelni más osztályokra.

A hírportál több példával is szemlélteti, milyen megoldásokat szült a kényszer a Csolnoky Ferenc Kórházban. Úgy tudják, a kardiológián már tavaly nyáron fel kellett számolni az ágyak csaknem harmadát, az osztálynak pedig ősz óta vezetője sincs. A kardiológiai részleghez tartozó, a legsúlyosabb kardiológiai eseteket ellátó coronaria őrzőn pedig gyakran gasztroenterológusok ügyelnek kardiológusok helyett.

Testvérlapunk arról is beszámolt, hogy a belgyógyászat éveken át két osztályra bontva működött a kórházban, tavaly azonban az egyik osztályon hasonló arányban kellett felszámolni ágyakat, mint a kardiológián, az év elején pedig a másik osztályon is megszüntettek 22 ágyat a 72-ből. A két osztályt végül a szakemberhiány miatt összevonják.

Kiemelt kép: Nagy Lajos/MTI

Exit mobile version