Máthé Gergely pont egy évvel ezelőtt kezdte meg balatoni „körsétáját” kerekesszékkel, amit akkor az ötödik napon sajnos abba kellett hagynia. Idén augusztusban viszont befejezte a kört: szüleivel folytatta túráját Balatonedericstől a kiindulópontunkig, Balatonakarattya felé – számolt be Gergely teljesítményéről a likebalaton.hu.
Gergely oxigénhiányos állapotban jött a világra, emiatt megsérült a mozgás- és a beszédközpontja is. Túlmozgások és akaratától független mozgások bonyolítják mindennapjait, így kezével nem tud finom mozgásokat végezni. Állapota miatt kerekesszékkel közlekedik. Másfél éve egy országos szervezetnél dolgozik főállásban informatikusként, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának kurzusán pedig participatív oktatóként vesz részt.
Korábban már megkerülte a Velencei-tavat egy nap alatt, végigjárta a magyarországi Caminónak nevezett, Szent Jakab Zarándokutat, ami összesen 250 kilométer volt, sőt végigjárta a javarészt Spanyolországban lévő, El Camino francia útnak nevezett zarándokutat is – ez 33 napon keresztül tartott –, később a Camino de Nortét, ami szintén Spanyolországban húzódik végig, fenn északon.
A lapnak Gergely elmondta, meg volt elégedve a Balaton körüli helyiségek akadálymentességével. „Persze, mindig van hova fejlődni, de szerintem akadálymentesnek mondható a Balaton. Ha pedig mégis szembejön velem egy padka, lépcső, akkor ki kell kerülni, segítséget kell kérni – mindig van megoldás” – mondta.
A vele készült teljes interjút a Likebalaton.hu oldalán olvashatjátok.
Kapcsolódó cikkeink
- „Ez az én El Caminóm” – Zoli nyirokrákkal küzdött, most leukémiás gyerekekért tekeri körbe a Balatont
- Ő volt az első ember, aki átúszta a Balatont