Mire emlékszel vissza a saját emlékeidből?
Nyilván ötven évvel ezelőtt ez nem volt általános téma, még egy olyan őszinte családban sem, mint a miénk. Vagy egyszerűen csak nem tudták, hogy mikor jön el az ideje, így nem gondolták, hogy már ideje lenne beszélni erről. Így engem kimondottan váratlanul ért, amikor megtörtént, nem tudtam rá felkészülni. Csak utána kezdtünk el beszélgetni róla otthon anyukámmal és a nagymamámmal, de akkor is szemérmesen intézték a dolgot.
Hogy élted meg az új helyzetet?
Kislány voltam még, ráadásul aktívan sportoltam. Ma már ez nem jelent gondot a sportban vagy a hétköznapokban, de akkor még nem voltak olyan korszerű eszközök, mint most. Egy nagy, elém tornyosuló feladatként éltem meg, és nem szoktam meg, hogy a mozgásomban bármi is korlátozzon. Még ismereteim sem voltak róla. Mégis el kellett vele kezdeni foglalkozni, emellett viszont szinte titkolni is, hiszen ez még az osztályban, a lányok között sem volt téma.
Úgy érzed, ennek változnia kellene?
Igen, szerintem ez sok helyen még ma is így van. Szerintem minden kislánynak tudnia kellene erről, még mielőtt megtörténik, akkor is, ha nem szeret erről beszélgetni. Így legalább nem éri majd váratlanul, nem ijed meg, tudni fogja, hogy ez az életnek szerves része. Arról is lesz fogalma, hogy ez a későbbiekben mi mindennel jár együtt. Mindenképp annak a híve vagyok, hogy az idő előrehaladtával ezekről a témákról muszáj lenne úgy beszélgetnünk, hogy ezzel ismereteket adjunk át, sőt, edukálnunk kellene magukat a szülőket is.
Neked is van egy kislányod. Vele beszéltél már erről?
Ő most 12 éves, és igen, már beszélgettünk ilyen témákról. Az osztályban már tavaly, még a járvány előtt felvetettük azt az igényt, hogy ötödik osztályban legyen olyan felvilágosító óra, melynek keretein belül időben elkezdenek az ő szintjükön erről beszélgetni – fiúkkal és a lányokkal is külön-külön.
Mit gondolsz a fiúk bevonásáról?
Kötelező bevonni őket is! Az én fiaim generációjában, a mai harmincasoknál már nagyon jó a tapasztalatom: ennél a korosztálynál gyakran már nem kérdés, hogy aki beszáll pelenkázni, az tevőlegesen részt vesz a gyermek egész életében. Nálunk a fiúknál az volt a leosztás, hogy én arra készítettem fel őket, hogy egy nővel hogyan kell bánni – ezt is meg kell tanítania valakinek, a dolgok szexuális és biológiai részéről pedig a fiúk egymás közt talán őszintébben tudnak beszélgetni, ahogy nekem is könnyebb a lányommal.
Mit tartasz hasznosabbnak? Az otthoni beszélgetést vagy az iskolait?
Fontosnak találom azt, hogy a saját korosztályos közegükben is ugyanúgy legyen erről szó: akkor válik majd világossá mindegyikőjük számára, hogy a másik hol tart, mit tud, együtt ismerik meg az információkat, együtt haladnak ezen az úton. Ezen kívül hiszek abban, hogy nagy szükség van a szakemberekre is, akiknek megvannak a maguk, adott esetben humoros vagy éppen ennek a korosztálynak jól elmagyarázható kifejezései. Első körben mindenképp az iskolai edukációnak kellene megtörténnie, mely után a gyermek az ott felmerülő kérdéseivel már jöhet a szüleihez. De a kérdéseknek fel kell merülnie valahol.
Milyennek látod a kislányod korosztályát? Nyitottak az ehhez hasonló témákra?
14 éves kor körül a lányok már egy kicsit szabadszájúak, de közben szemérmesek, néha elidétlenkedik, de ez nem baj, hiszen attól még az információk célba találnak. Nagyon lényeges, hogy milyen pedagógiai szemléletű iskolába járnak és kik tanítják őket: többek között ez is meghatározza, hogy mennyire lesznek nyitottak, bátrak, mennyire tudnak kiállni magukért. Az a gyermek, aki a régi értelemben vett poroszos iskolába jár, ahol talán soha nem kerül rá a sor, hogy kérdezzen, sokkal nehezebb helyzetben lesz. Azon is nagyon sok múlik a nyíltság tekintetében, hogy milyen családból jön valaki, hogy otthon milyen a kommunikáció. Vannak rendkívül nyílt és felvilágosult gyerekek, akik mernek fontos dolgokról beszélni.
Mi a véleményed, hogy lehet otthon bizalmas légkört teremteni?
Nem fogadom el azt a mondást, hogy „Ne a gyerek előtt”. Azt gondolom, hogy a gyerek előtt igenis lehet beszélni, sőt, még vitatkozni is; ami nem mindegy, az a hogyan. Én mindenről beszélgetek vele, akár a mai hírekről is, hiszen tudnia kell, hogy a körülötte lévő világban miért úgy viselkednek az emberek, miért reagálnak úgy, ahogy. Nagyon fontos, hogy felkészítsem. Ha valami kényes téma felmerül, akkor azt egyszerűen bedobom. Persze nem úgy, ahogy sokan elképzelik, hogy leülünk egy fehér abrosz mellé az apjával, és belekezdünk egy beszélgetésbe. Én ezt a hétköznapokban elszórva, szépen adagolva teszem meg, és sokkal jobbnak tartom a játékos formát. Ha magától kérdezhet, nem hozzuk zavarba.
Miben jelent pluszt az, ha játszva beszéltek ezekről a kérdésekről?
Azt gondolom, hogy ha valakinek nincs ötlete, hogyan hozza fel a témát, a játék egy tökéletes apropó. Ha valakinek így könnyebb, mint adott esetben egy belsőséges beszélgetésbe becsempészni, akkor ez egy jó lehetőség, főleg egy olyan család tagjainál, akik játékos szemléletűek. Ha játék közben magától kérdezhet a gyermek, akkor nem hozzuk zavarba.